Felszámolhatják a Csepel Holdingot

A Fővárosi Törvényszék a hitelező Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-budapesti adóigazgatóságának kérelmére, október 25-i első fokú határozatával megállapította a Csepel Holding Nyrt. fizetésképtelenségét, és főeljárásban elrendelte a felszámolását - tette közzé a társaság kedden, a BÉT honlapján.Közölték: a Csepel Holding igazgatósága egyeztet a NAV illetékeseivel a tartozás rendezésének módjáról, a felszámolás elkerülése érdekében. A társaság BÉT honlapján közzétett első fél évi jelentése szerint a csepeli szerszámgépgyártás nagyon nehéz időszakot élt át 2019 elején.

Az Orosz Államvasutak, valamint a DGC céggel kötött szerződés az orosz fél elállása okán nem teljesült.

    
Az Orosz Államvasutak igényére, a DGC céggel kötött szerződés a leányvállalatnak 2 millió euró veszteséget okozott közvetlenül, ami a műszaki előkészítés és a betanulás költségeit, valamint a due diligence-ben való részvételt tartalmazza. A projekttel kapcsolatos veszteségeket kifizetetlen számlák jelzik, amit most egy orosz ügyvéd bevonásával megpróbál a cég peres úton érvényesíteni a DGC cégen. A vezetői összefoglaló szerint ennek következménye, hogy nagyon komoly NAV-adósságok halmozódtak fel a cégcsoportnál.
    

A cégek vezetése, és az igazgatóság komoly erőfeszítéseket tesz, hogy a felszámolási fenyegetést elkerülje, további jelentős projektek előkészítésén dolgozik, amiből fedezhetőek lesznek a korábban felhalmozott tartozások. A jelentés szerint az orosz Transzmasholding kereste meg a cégcsoportot "1300 személyvagont érintő egyiptomi szállításban való részvétel okán". Ezen projekt műszaki előkészítése és az árajánlatadás folyik, ami várhatóan a közeljövőben szerződésben zárul. A projekt - megvalósulás esetén - igen jelentős árbevételt fog jelenteni a cég(ek) életében - írják.
    

Egyéb jelentős munkákon is dolgozik a cégcsoport, ezek: ultrapreciziós CNC esztergagép szállításának előkészítése India irányába, német megrendelésre felújított gépek szállítása, elsősorban az autógyártás piacára. Mindezek okán a cégcsoport vezetése azt gondolja, hogy a céget az év végére sikerül egészséges állapotúra hozni. Ebben szerepet kap egy tőkeemelési lehetőség is, ami további fejlődést, és jelentős árbevétel-növekedési potenciált hordoz - írják a jelentésben.
    

A Csepel Holding Nyrt. 2019 első fél évében 333,5 millió forint árbevétel mellett 44,2 millió forint nettó eredményt könyvelt el. Az árbevétel 29,2 százalékkal, a nettó eredmény 59,1 százalékkal kisebb a tavalyi első félévinél. A Csepel Holding 9 forint névértékű részvényeivel a BÉT standard kategóriájában kereskednek, kedden, fél öt előtt 564 forinton forogtak, 138 forinttal, 19,66 százalékkal alacsonyabban az előző záróárnál. Az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyam 928 forint, a legalacsonyabb 500 forint volt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com