Fogyasztóbarát vállalkozás a hajdúszoboszlói Hungarospa

Használhatja a fogyasztóbarát vállalkozás védjegyet a jövőben a hajdúszoboszlói Hungarospa Zrt., az erről szóló tanúsítványt Kathy Attila, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) kabinetfőnöke adta át kedden Czeglédi Gyula vezérigazgatónak a fürdővárosban.

magyar_zaszlo-600x450


Kathy Attila ebből az alkalomból elmondta: az országban a Hungarospa a tizenegyedik vállalkozás, amely a fogyasztóbarát tanúsítványt megkapta.
Ezeket a vállalkozásokat az különbözteti meg a pozitív fogyasztóvédelmi listán szereplő 2100 vállalkozástól, hogy a fogyasztóvédelmi jogszabályok maradéktalan betartásán túl többlet vállalásokat tesznek a vevő-, illetve a vendég elégedettsége érdekében - mondta a kabinetfőnök.

Barcsa Lajos, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének igazgatója hozzátette: a megyében a Hungarospa az egyetlen vállalkozás, amely pályázott a címre, s el is nyerte a fogyasztóbarát embléma használatát.
A cég vállalta egyebek mellett, hogy a jogszabályban rögzített 30 nap helyett 15 napon belül válaszol a fogyasztói beadványokra, az európai fogyasztói központon keresztül külföldi vendégeik lakóhelyükön is intézhetik a gyógyfürdővel kapcsolatos észrevételeiket, és idegen nyelven is vendégeik rendelkezésére állnak.
Czeglédi Gyula vezérigazgató az MTI érdeklődésére elmondta: cégük a hajdúszoboszlói gyógyfürdőben és strandon 1998 óta összesen 12 milliárd forintos fejlesztést valósított meg.

Novemberben kezdődik a termálcsarnok és két strandmedence, várhatóan decemberben pedig a 2000-ben, az országban elsőként megnyitott aquapark felújítása. A beruházás 1,3 milliárd forintba kerül.
A fürdő egyébként egy évben 2-2,2 millió szolgáltatást nyújt, az idén 1,2 millió fürdőbelépőt adtak ki, nyári időszakban a külföldi vendégek aránya eléri a 60 százalékot - tájékoztatott Czeglédi Gyula.
A Hungarospa tavalyi árbevétele 2,7 milliárd forint volt, az idén is hasonló bevételre számítanak - tette hozzá az MTI érdeklődésére a Hungarospa Zrt. vezérigazgatója.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com