Gyorsuló ütemben nőnek a vállalatvezetői fizetések egy kutatás szerint

Bár a beosztottak fizetése rendszerint gyorsabban nő, idén a vállalatvezetők fizetése is egyre nagyobb ütemben emelkedik - közölte a Wyser szerdán az MTI-vel.A közép- és felsővezetők toborzásával foglalkozó társaság felméréséből kiderül, hogy a belföldi munkaerőpiacon nem látszanak a visszaesés jelei, továbbra is sok a betöltetlen álláshely, ezért a bérek is magasak. A vállalatok a nagyobb bérköltségek miatt áremelésre kényszerülnek, ez pedig erősíti az inflációt.
    

A vezetői fizetések Magyarországon bruttó 1,5 millió és 3 millió forint között mozognak, de a régiókért felelős menedzsereké 3,4 millió forint is lehet - derül ki a 7 ezer vezető juttatási csomagját vizsgáló elemzésből. Újabban ráadásul a vezetők egyre gyakrabban euróban kérik a fizetésüket, miközben céges autót is nehezebb biztosítani számukra. Az informatikai cégeknek pedig az jelenti az egyik legnagyobb kihívást, hogy a jó szakemberek bárhol a világon elhelyezkedhetnek, tehát nemzetközi versenyben kell utánpótlást találniuk.     
    

A közlemény szerint a munkaadókat érő kihívások miatt az új munkatársak egyre komolyabb elvárásokkal számolhatnak. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy várhatóan a leépítésekkel is óvatosabbak lesznek a cégek, mert a járvány alatt kiderült, hogy a nehézségek ellenére is jobban megéri megtartani az alkalmazottakat, mint megválni tőlük, majd később újakat keresni. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján sokkal nehezebben térnek vissza a fejlődéshez azok a vállalatok, amelyek gyors leépítésekkel válaszoltak a hirtelen jött kihívásokra - tették hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com