HENT: az emberek több mint 50 százaléka szerint veszélyes a hamisítás

Tavaly óta jelentősen, 8 százalékponttal, 51 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik szerint a hamisítás veszélyes, ami azért is fontos, mert Magyarországon évente 11 ezer állás kiesése vezethető vissza a szellemi tulajdonhoz kapcsolódó iparágakat sújtó hamisítás miatt - derül ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a Tárki legfrissebb közös kutatásából.Az MTI-nek szerdán elküldött kutatás szerint csak a válaszadók egyötöde gondolja úgy, hogy a hamisítás valójában nem rejt igazi veszélyt. Egy év alatt 5 százalékponttal, 56 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik szerint a hamisítás miatt munkahelyek szűnnek meg.

    
A válaszadók 14 százaléka vásárolt az elmúlt egy évben valamilyen hamis terméket, ebben nem történt változás az előző évihez képest. Ez érvényes a hamisítással kapcsolatos attitűdökre is: a megkérdezettek 83 százaléka nem vásárolna hamis terméket, ami nagyjából megegyezik az elmúlt négy évben kapott eredményekkel.
    

A kutatás szerint a magyarok szigorúan ítélik meg a hamis termékek árusítását, mivel közel kétharmaduk bűncselekménynek tartja a hamisítványok eladását, 29 százalékuk pedig a fogyasztót is felelősségre vonná. A válaszadók 65 százaléka a jelenleginél szigorúbban büntetné a hamisítókat, 71 százalékuk pedig fontosnak tartaná a mostaninál gyakoribb és hatékonyabb ellenőrzést.
    

Továbbra is a bizonytalan forrásból származó gyógyszerek elutasítottsága a legerősebb, a válaszadók 95 százaléka nem vásárolna ilyet. A kutatásból az is kiderült, hogy ruházati cikkek elutasítottsága 2017-es adatokhoz viszonyítva változatlan, 66 százalékos. Az illatszereknél és kozmetikumnál ugyan 3 százalékpontos csökkenés történt tavaly óta, így 82 százalék az arány, de ez nem jelentős változás az elmúlt évek eredményeit figyelembe véve. A megkérdezettek közel egyötöde vásárolna, illetve fogadna el illegálisan másolt, letöltött számítógépes programokat, ami nagyjából összhangban van az elmúlt öt évben mért 15-20 százalékos aránnyal - közölték.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com