Hir.ma extra: Japán gazdasági sikerének háttere

A második világháború utáni japán gazdasági csodával foglalkozó kutatók többé-kevésbé egyetértenek abban, hogy a nemzetközi átlagot messze meghaladó gazdasági eredmények okait, mozgatórugóit nem lehet egy vagy néhány, s ezen belül csupán gazdasági tényezőre visszavezetni. Az első dolog, amit a Japánba látogató azonnal tapasztal, hogy a japánok sokat - más, versenytárs országokhoz viszonyítva többet - dolgoznak.

Vajon miért dolgoznak a japánok ilyen nagy lelkesedéssel, odaadással? Aki nyugateurópai tapasztalataira épít, az könnyen azt válaszolhatja erre a kérdésre: érdekeltté tehetik a dolgozókat, aki pedig nem megfelelően dolgozik, azt elbocsátják. Nos, a helyzet Japánban közel sincs így. Japánban meglepően kicsi a munkabérek teljesítmény szerinti differenciáltsága. A bérek nagyrészt az életkorral és a beosztással együtt növekszenek. Másrészt valójában Japánban nincs igazi munkanélküliség sem. A munkát keresők aránya a statisztikák szerint az elmúlt líz évben 2 és 2,7 százalék között mozgott. A japán nagyvállalatoknál dolgozóknak azért sem kell az elbocsátástól félniük, mert az egész életre szóló munkaviszony rendszere jellemző. Ha nem felel meg az illető az adott munkakörben, a vállalat keres számára képességeinek megfelelő munkahelyet.

Ha tudományosan akarjuk a kérdést megközelíteni, akkor azt mondhatjuk, hogy a japánokban nagyon erős a konformitásra való hajlam. Ez azután mind a gazdaságban, mind a társadalom egyéb területein jelenlévő erős versennyel együtt járult hozzá a második világháború után a rendkívüli gazdasági sikerek eléréshez.
A konformitásnak - amely egyébként minden, a társadalomba beilleszkedő egyént, jóllehet eltérő mértékben, jellemez - nagyon mély történelmi gyökerei vannak Japánban. A versennyel való ilyen szoros ötvöződése azonban a modern történelem terméke.

A központi állam kialakulása sem változtatott ugyanis a japán falvak egymástól való viszonylagos elszigeteltségén: a falvak a prefekturális kormányzatokhoz vertikális szálakkal kötődtek és a központi kormányzat minden eszközzel gátolta a horizontális szálak szövődését, erősítve ezzel a helyi szokásokhoz való alkalmazkodás kényszerét. A konformítást tovább fokozta a japán nép homogenitása: évszázadok - sőt ha bizonyos sporadikus koreai bevándorlástól eltekintünk -, évezredek óta egységes, azonos nyelvet beszélő és a külvilágtól meglehetősen elzárt nép él a japán szigetcsoporton. Mindez messzemenően hozzájárul az emberele azonosságtudatához, a szokások és társadalmi értékrend homogenizálódásához.

A versenynek és a versengésnek szintén mély történelmi gyökerei vannak Japánban. A 17. századtól, a Tokugawa sogunátus időszakában uralkodó béke megszüntette a katonai jellegű versengés okait, és szinte öntudatlanul, majd később a Meiji-korszakban már állami ideológiával alátámasztva, az emberek közötti versengés céljává a császár és az állam szolgálatát tette. A verseny tehát Japánban egy sajátos - az egész társadalomra jellemző konformizmus keretei között végbemenő - jelleget öltött "... a verseny az embereknek a császárhoz vagy az államhoz való hűségét hivatott bizonyítani, s mint ilyen, az uralkodó társadalmi rendhez való alkalmazkodás eszköze. Más szavakkal kifejezve ez azt jelenti, hogy az, akinek sikere van, gazdag és megbecsülésnek örvend, s úgy tűnik, hogy ezt meg is érdemli, hiszen az átlagosnál jobban járult hozzá az állam felvirágoztatásához. Azok pedig akik nem sikeresek két dolog miatt is Ieárhoztathatók: hibáztak hiszen nem értek el sikert, de ugyanakkor azzal is vádolhatók hogy nem elég hűségesek az államhoz."



A második világháború után a konformitásnak és a versenynek itt vázolt egysége tulajdonképpen - bár megváltozott formában, - fennmaradt. 1945 után persze nincs olyan nyíltan forgalmazott nemzeti cél, mint amilyen a háború előtti és alatti úgynevezett "külső problémák" megoldása. Ezzel szemben a japán gazdaság fellendítése, a gazdasági nagyhatalommá válás, a növekedés minden eszközzel való forszírozása vált ebben a történelmi időszakban a nemzeti konszenzus által elismert céllá. A verseny pedig a társadalom egyedei között az e célhoz való mind nagyobb hozzájárulás irányában bontakozott ki. Takeshi Ishida gondolatmenetét folytatva: aki nem boldogul és nem sikeres a gyors gazdasági növekedés által motivált rendszerben , az nemcsak azzal vádolható, hogy lusta vagy hozzá nem értő, hanem azzal is. hogy nem eléggé hűséges a rendhez. A boldogulás és a siker persze nem mindun és nem feltétlenül azonos az európai értelemben vett gazdagsággal, hanem legalább ennyire összefügg az egyén szűk vagy tágabb közösségének az elismerésével.

Ugyanakkor a verseny szelleme áthatja az egész japán társadalmat. Ez az iskolában kezdődik, ahol verseny van a jobb eredményekért, a középiskolába (és a jobb középiskolába), majd az egyetemre (és a jobb egyetemre) való bekerülésért. Aki nagyobb tudással indul, az többet tud nyújtani. A verseny azután tovább tart a munkahelyen is a munka minél jobb ellátása érdekében: a dolgozó ezzel szolgálja vállalata érdekeit is, de ez saját előrejutásának a biztosítéka is.
A japán kereskedelemben, vendéglátásban és minden egyéb szolgáltatásban rendkívül erős a verseny, s nyilvánvalóan ugyanígy a termelésben is, itt azonban a versenynek már sajátos megnyilvánulásaival találkozhatunk.

Ennek hátterében a japán gazdaságnak Meiji-korszakban kialakult - és még mindig megfigyelhető - duális struktúrája húzódik meg: megkülönböztetett szerepet játszottak a monopolisztikus vagy oiigopolisztikus helyzetben lévő és a gazdaság kulcsterületein működő ipari csoportosulások, a "zaibatsu"-k, s ezek mellé - nagyrészt függő, kiszolgálói, alvállalkozói minőségben - szerveződtek a kis-és közepes méretű vállalatok.

A verseny tehát ma is sajátos jelleget ölt Japánban : míg a kisvállalati szférában nagyon éles, kíméletlen küzdelem folyik , addig a nagyvállalatok körében a verseny továbbra is ellenőrzött - mondhatjuk így is: tervszerű - keretek között bonyolódik

A feltett kérdésre: "miért dolgoznak ennyit és ilyen jól a japánok", a választ tehát a társadalmi konformitás és a verseny sajátos összhangjában lehet megtalálni: míg a konformitás a tudati oldalról tesii "kötelezővé" a sok és jó munkát, addig a verseny a maga gazdasági eszközeivel is kikényszeríti azt.

Japán második világháború utáni iparfejlesztési politikájának áttekintése egyértelműen azt bizonyítja, hogy Japán mindig nagyon jó érzékkel választotta meg az iparfejlesztés azon területeit, amelyek a nemzetközi munkamegosztás progresszív irányvonalába illeszkedve komoy húzóerőt jelentettek a gazdaság egyéb ágazataiban is, s mint ilyenek messzemenően hozzájárultak a gazdasági növekedéshez. A második világháborút megelőzően és azt közvetlenül követően Japán az alacsony minőségű, olcsó tömegáruiról volt ismert a világpiacon: az ország komparatív előnyei egyértelműen az olcsó munkabéreken alapultak. A helyzet azóta gyökeresen megváltozott: a munkaintenzív ágazatokról a hangsúly gyorsan áttevődött a tőkeintenzív, majd a 70-es évek elejétől a kutatás-fejlesztés - ,illetve a szakképzett munkaintenzív ágazatokra.



Ehhez járul hozzá az, amit Jannis Abegglen írt le először: a japán gazdaság olyan nagyvállalatként működik, amelyet láthatatlan kötelékek hálója sző át, s amelyben politikusok, hivatalnokok és üzletemberek működnek - nagyon szorgalmasan - együtt a kialakított célok érdekében A japán állam érdeme gazdasági szempontból elsősorban az, hogy olyan közgazdasági környezete: tudott teremteni, amelyben a vállalatok a központ által meghatározott célok megvalósításáért készek és érdekeltek tevékenykedni. És ez a tény nyilvánvalóan döntő szerepet játszott a japán gazdaság gyors ütemű növekedésében, a gazdasági struktúra radikális változtatásában. Ilyen meghatározó változások ugyanis a kritikus területeken való állami irányítás nélkül elképzelhetetlenek.

Emellett az állam alapvető szerepet játszott a gazdaság működési feltételcinek kedvező irányú alakításában. Ezek küzé sorolható a közoktatás és a speciális képzés fejlesztése; elmondható, hogy a japán oktatás színvonala mindig is lépést tartott a gazdaság egyre növekvő szakképzett munkaerő-szükségletével.

Hasonlóan fontos tényező a mej;takarítások és a beruházások befolyásolása. A gyors ütemű növekedés ugyanis tőkét igényel, a töke pedig csak a megtakarításokból akkumulálható; szükség van továbbá egy olyan megbízható pénzügyi infrastnürtúrára, amely képes a tőkeáramlás megfelelő menedzselésére. A japán gazdaságirányítás núndig ösztönözte - a fogyasztás rovására is - a magas megtakarítási színvonalat. Ez azután alacsony kamatszinvonalat eredményezett, ami viszont messzemenően hozzájárult a beruházások, a felhalmozás folyamatosan magas szintjéhez.

A japán gazdaságirányítás megítélésekor azt is látni kell, hogy a viszonylag alacsony létszámú japán gazdaságirányítási apparátus rendkívül jól képzett szakemberekből tevődik össze. (A állami funkciók társadalmi negbecsülése Japánban azt jelenti, hogy a legjobb egyetemeken a legjobb eredménnyel végzett hallgatók szinte természetszerűen állami szolgálatba lépnek.) Csak ilyen magas színvonalon képzett gárda lehet alkalmas arra, hogy olyan terveket és prognózisokat készítse!, amelyeket a magánszféra elfogad és követ.

Az államnak a japán gazdaság irányításában játszott ilyen meghatározó szerepe kapcsán - jóllehet a Japánba látogatónak és a japán piacra eladni szándékozó üzletembernek elsősorban az éles, és az egész társadalmat átfogó verseny tűnik fel - sokszor hallani azt a kérdést, hogy a japán vállalatok vajon miért engedelmeskednek a japán minisztériumok, elsősorban a MI TI (Külkereskedelmi és Ipari Minisztérium) irányelveinek.

A japán közgazdászok érvelésében a japán gazdasági mechanizmus korszerűbb és demokratikusabb. A szakértők ejjy része a japán gazdaságot nem sorolja be a piac- vagy a tervgazdálkodást folytató országok két nagy csoportjába, hanem azt állítja, hogy ma már létezik a gazdasági rendszereknek egy harmadik típusa is: az, amelyet Japán képvisel.

Nakagawa és Ota szerint a gazdasági rendszereknek a következő három csoportja különböztethető meg:
- a tervezési mechanizmuson alapuló gazdasági rendszer;
- az elsősorban a piaci mechanizmuson és másodsorban a tervezési mechanizmuson alapuló gazdasági rendszer és
- az elsősorban az úgynevezett "ernyőmechanizmuson" és másodsorban piaci mechanizmuson alapuló gazdasági rendszer.

Az ernyőmechanizmusra (multiumbrella mechanism) való hivatkozás valójában a japán gazdaságnak arra a sajátoiságára utal, amelyet már mi is említettünk, nevezetesen , hogy a gazdaság kulcsterületeit a Meiji-korszakban kialakult "zaibatsuk" utódjaként hatalmas ipari csoportosulások, a keiretsuk uralják.

A keiretsuk belső szerkezete

A keiretsu központ magja magában foglal egy nagy kereskedelmi bankot, egy vagy két nagy iparvállalatot és egy, esetleg kettő hatalmas kereskedőházat (sogo shosha-t). A külső kör 20-40 nagyvállalatot jelent. Ezek között minden gazdasági ágazat képviselteti magát: ipar, szállítás, biztosítás, stb.

E nagyvállalatokból álló konglomerátum köré azután több tízezer kis-és közepes méretű (sok esetben családi jellegű) vállalkozás szerveződik. A japán gazdaság rugalmasságát éppen az adja meg, hogy e nagy csoportosulásokat nagyszámú kis, bedolgozó jelleggel működő, és a nagyvállalatoktól teljes mértékben függő bolygó vállalkozás egészíti ki.

A keiretsu tagvállalatait az tartja össze, hogy magas a részvények keresztbirtoklása. A tulajdonosi kötődést egészíti ki a pénzügyi és hitelfüggőség (bank - kereskedőház -nagyvállalat - kis cég láncolaton keresztül), illetve a vezetők rendszeres cseréje. A keiretsuba tartozó cégeit természetesen jogilag és vállalatpoliükailag önállóak, de mindenkori stratégiájukat rendszeresen egyeztetik.

Vállalatóriások, monopol- vagy oligopol helyzetben működő nagyvállalatok azonban más tőkés országban is léteznek. (Sőt, a multinacionális vállalatok ma már sok esetben az országok közötti forgalmat is vállalaton belüli problémaként tudják kezelni.) A japán ipari csoportok ezekhez viszonyítva azonban minőségileg más struktúrát alkotnak.

Egyrészt azért, mert a japán ipari csoportosulások a gazdaság kulcsterületein vertikálisan ölelik át a gazdaság egészét; ezek köré csoportosulnak a meghatározó ágazatokban működő és a csoport burkát képezd iparvállalatok, valamint szolgáltató cégek és a csoport külső burkát képező, szervezetileg ugyan nem abba tartozó, de gazdaságilag attól nagymértékben függő vállalkozók. A vertikalitás azt jelenti, hogy a gazdasági folyamat minden lépcsője a csoporton belül szervezhető: termelés, finanszírozás, bel- és külkereskedelem, szállítás biztosítása stb. Ez természetesen nem az egyes funkciókra való specializálódás hiányát jelenti, hiszen a csoportokon belül az egyes funkciókra szakosodott vállalatok a maguk szakterületén belül meghatározó szerepet játszanak Japánban, de sok esetben világméretekben is.

Másrészt azért, mert a gazdaságot vertikálisan átfogó ipari csoportosulások nem elszigetelt jelenségként, hanem a gazdaság nagy részét jellemző struktúraként funkcionálnak Japánban.

A "hat óriás" csoport - Mitsubishi, Mitsui, Sumitomo, Fuyo, Daichi Kangyo és a Sanwa - mellett további 10 nagy (Tokai, DBJ, Nippon Steel, Hitachi, Nissan, Toyota, Matsushita, Toshiba-IHI, Tokyu és Seibu) és 5 ennél kisebb ipari csoportosulás működik. Azt, hogy a japán gazdaságban milyen meghatározó szerepet játszanak az ipari csoportok, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a hat óriás részesedése a japán gazdaságban (mind a bruttó termelési érték, mind a profit, mind pedig az eszközállomány nagyságát tekintve) a 80-as évek közepén 14 és 18 százalék között mozgott.
Az egyeztetések mindig a hét azonos napján vannak és Japánban -ebből következően - az egyes keiretsukat a hét adott napjával is szokták jelölni.

Ilyen struktúrában nyilvánvalóan másképpen vetődik fel az állam szerepe a gazdaságirányításában és a "ki kinek engedelmeskedik" kérdése is A vállalatok példás igazodása az utasításnak nem minősíthető állami "irányelvekhez" feltehetően abból az egyszerű tényből fakad, hogy ezek az irányelvek az esetek többségében éppen ezeknek a vállalatcsoportoknak az érdekeit (is) szolgálják.

Az állani és a nagyvállalatok kapcsolata is csak a sajátosan japán mentalitás szűrőjén keresztül érthető meg: a vállalatcsoport saját érdeke mellett még legalább két tényezőt kell látnunk az "engedelmesség" megértésekor. Az egyik: a döntések sajátosan japán jellemvonása, hogy konszenzuson alapulnak a másik: a japán ember - már emiitett - és értelemszerűen a vállalatra is jellemző konformitástudata. Az állami döntések (és tervek) előkészítésekor a felelős szervek maximálisan igyekeznek az érintetteket az előkészítésbe bevonni és a döntést egyetértésükkel meghozni.

A tervek realizálásának alapfeltétele a jó előkészítés" állítja az Economic Planning Agency-nek a japán gazdasági tervezésről szóló kiadványa. Ezt az egyetértés bázisán hozott döntést már az is magáénak vallja akinek esetleg ez nem is kifejezetten az érdeke. A konformitástudat és az állami pozíciók tisztelete Japánban igen erős. A vállalatok azt is tudják, hogy ha ma egy esetleg kedvezőtlen döntést az állami szervek megelégedésére végrehajtanak, akkor nagyobb eséllyel számíthatnak a jövőben egy számukra kedvező döntés megszületésére. Hir.ma (olvasói publicisztika)