Így drágulnak a 2012-es közműdíjak

Januárban ismét drágulnak a háztartások fenntartásának költségei, magasabb lesz a rezsi, de ugyanakkor drágább lesz a közlekedés is.

Bár nem mondunk vele akkora újdonságot, az áfa kulcsa 25-ről 27 százalékra emelkedik, és ez a közműdíjakat ugyanúgy megemeli, mint az általános termékek árait, vagy a szolgáltatások díjait.

Az újévben változik a víz, a gáz és az áram díja is. A kormány 2010-es megválasztása óta megpróbálja idealizálni a lakossági energiaellátás díjait, azonban sokáig nem tudta ennek a látszatát fenntartani, hiszen szinte tőlük függetlenül alakulnak az árak.

A földgáz ára nettó 2,6 százalékkal emelkedik, ami az áfa emeléssel együtt számolva már 4,2 százalékot jelent. Az elemzők szerint ez évben még hamarosan újabb gázáremeléssel kell számolniuk a lakosoknak.

Az áfával együtt a villamosenergia-díjak körülbelül 2,5 százalékkal emelkednek majd, és elmondható, hogy az áramszolgáltatás várható díja kizárólag az áfaemelés miatt nő, de maximum 300 forinttal.

A vízdíjak emelését már 2011 decemberének végén bejelentették. Az alapdíjak is drágulnak szinte mindenhol, de az állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő vízműveknél az ivóvíz ára, vagy a csatorna használati díjak is külön emelkedtek.

A vízdíjakra jellemző, hogy mindenhol más mértékű az emelkedés, hiszen az eddigi alapdíjak is különböznek.

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com