IMF/Világbank - Varga: kedvezőbb a magyar gazdaság megítélése, nőtt a befektetői érdeklődés

Az előtörlesztésnek és a konszolidációnak köszönhetően a korábbinál jóval kedvezőbb a magyar gazdaság megítélése és megnőtt a Magyarország iránti befektetői érdeklődés is - összegezte Washingtonban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank őszi közgyűlésének tapasztalatait Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek.

imf-logo


A tárcavezető elmondta, hogy az IMF és a Világbank országcsoport-értekezletein partnerei úgy nyilatkoztak, hogy Magyarország sokkal kedvezőbb helyzetben van, mint korábban. Varga Mihály rámutatott: az IMF-anyagok elismerik, hogy Magyarország sikeresen előtörlesztette hitelét, amit úgy tett meg, hogy közben nem kellett sem újabb hitelt felvennie, sem olyan megszorítást alkalmaznia, mint amilyenre más országok kényszerültek.

Varga Mihály kitért rá, hogy partnerei, akikkel szombaton a Nemzetközi Monetáris és Pénzügyi Tanács (IMFC) ülésével kapcsolatban váltott szót, szintén úgy vélekedtek, hogy Magyarországgal nincs gond.
"Nyugodtabb, stabilabb légkör alakult ki körülöttünk" - nyilatkozott a gazdasági tárca vezetője.

"A kedvezőbb megítélésnek nyilván az is az oka, hogy nem vagyunk program-ország.

Azzal, hogy előtörlesztettünk, kifutott a 2008-ban felvett hitel programja, ezért most nem konkrét intézkedésekről kell vitatkoznunk az IMF-fel, hanem kölcsönösen megkérdezzük egymástól, hogy vagyunk" - mondta Varga Mihály.
"Ennél fontosabb, hogy intenzívebb befektetői érdeklődést tapasztaltam Magyarország iránt. Tehát úgy tűnik, a konszolidáció abból a szempontból is eredményes, hogy nem szorulunk rá újabb hitelekre és nem kell újabb egyenlegjavító intézkedéseket hozunk" - tette hozzá.

Varga Mihály elmondta, hogy a magyar delegáció tárgyalt a General Electric képviselőivel. Elismerte, hogy a GE olyan partner, amelyet hátrányosan érinthetnek a bankrendszer ügyében hozott döntések, viszont úgy ítéli meg, hogy a termelési szektorban és a gazdaság más szektoraiban nagyon kedvező helyzet alakult ki.
Hangsúlyozta, hogy egyöntetű elismerésben részesült Magyar Export-Import Bank (Eximbank) Zrt. AAA hitelminősítésű kötvénykibocsátása. A miniszter szerint ez azt mutatja, hogy Magyarország a jó cél érdekében képes sikeresen együttműködni a nemzetközi pénzügyi intézményekkel.

A miniszter az MTI-nek arra a kérdésére, hogy tapasztalt-e lobbizást a magyar kormánynál a bankadó ügyében, nemmel válaszolt.
"Bár sikerült teljesítenünk a 3 százalék alatti hiányt tavaly és idén, és jövőre is teljesíteni fogjuk, úgy gondolom, hogy ez a bevétel még szükséges eleme a magyar államháztartásnak. A gazdasági minisztérium úgy készíti elő a jövő évi adótörvény módosítását, hogy abban a bankadó mértéke változatlan marad" - mondta a miniszter.

Varga Mihály az MTI érdeklődésére elmondta, hogy az IMF-közgyűlésen fontos téma volt az amerikai költségvetés és az adósságplafon emelésének kérdése.
"Számunkra az a lényeg, hogy ez a probléma minél hamarabb megoldódjon. Ellenkező esetben megerősödhet a bizalmatlanság a világgazdaságban. Ez pedig nekünk sem jó, hiszen az állampapírjaink értékesítésekor, a hozam alakulásakor, mindig arra kell figyelnünk, hogy milyen külső gazdasági körülmények hathatnak esetleg negatívan a befektetői érdeklődésre" - nyilatkozott a nemzetgazdasági miniszter.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com