Innovációs tudástranszfer programot indított az IBM

Nemzetközi innovációs tudástranszfer programot indított az IBM Magyarország, az IBM Corporate Service Crops (CSC) elnevezésű küldetésben az IBM 14 szakértője 4 magyar szervezettel dolgozik majd együtt egy hónapig az érintett szervezetek innovációján - jelentette be Rehus Péter, az IBM Magyarország országigazgatója sajtótájékoztatón kedden Budapesten.Szepesi Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára a programot kitűnő lehetőségnek nevezte az innováció előmozdítása érdekében. Hangsúlyozta: egy multinacionális vállalat hazai ágának a sikere az ország sikere.

Magyarország az itt működő nemzetközi nagyvállalatokra mint "nemzeti bajnokokra" tekint, hiszen a foglalkoztatáshoz, a GDP-hez, az üzleti kultúra fejlődéséhez járulnak hozzá. Az a nagy kérdés szerinte, hogy ez a tudás és érték hogyan válik az egész társadalom számára hasznossá. Az IBM programjához hasonló kezdeményezések abban segítenek, hogy az ország egésze, a legkisebb falvak is élvezni tudják a világ fejlődésének előnyeit - mondta.

    
Rehus Péter, az IBM igazgatója elmondta: négy szervezettel indítják el Magyarországon az első nemzetközi programot, amelyben tudástranszferrel  segítik a szervezeteket és az általuk szolgált közösségeket céljaik hatékonyabb elérésében. Az IBM globális csapatában 8 országból érkeztek szakértők, akiket több száz jelentkező közül választottak ki. Az önkéntesek, akik egy hónapot dolgoznak majd közösen a négy szervezettel, Brazíliából, Kanadából, Hongkongból, Indiából, Fülöp-szigetekről, az Egyesült Arab Emírségekből, az Amerikai Egyesült Államokból, és Vietnámból érkeztek Magyarországra - ismertette.
   

A rendezvényen bemutatkoztak az IBM CSC csapatok, a fogadó szervezetek, és projektjeik. A programban részt vesz az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ), a projektjük címe a Mesterséges intelligencia és adat tudomány központ stratégia kifejlesztése. A másik résztvevő szervezet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központja (BME-FIEK), amely az Interaktív digitális ökoszisztéma keretrendszer fejlesztésével foglalkozik majd.
    

A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) tervei szerint 5 éves vállalkozásfejlesztési programot dolgoz ki a fiatalok és nők aktívabb bevonására a vállalkozói szektorba. Az Impact Hub Budapest pedig az e-learning oktatási program kidolgozását vállalta a vállalkozói ismeretek fejlesztésére, elsősorban Budapesten kívül élő vállalkozó nők számára.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com