ITM: 62 milliárd forint ágazati bértámogatást fizettek már ki

Eddig több mint 155 ezer munkavállaló után igényeltek ágazati bértámogatást a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került szektorokban működő cégek - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca szerdai közleménye szerint.A megítélt támogatások 99 százaléka, mintegy 62 milliárd forint már meg is érkezett a vállalkozások számláira. A védelmi intézkedéseknek az oltások előrehaladásával megkezdett feloldása ellenére a segítséget az áprilisi bérekhez is biztosítja a kormány - jelezte az ITM.

   
A magyar emberek munkából akarnak megélni, ezt bizonyítja az is, hogy a tavalyi visszaesést követően ismét 4,5 milliónál többen dolgoznak Magyarországon. A kormány egyik legfontosabb feladata a járványügyi készültségben is a munkahelyek megőrzése - hangsúlyozta Bodó Sándor. Az ITM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára ismertette: eddig mintegy 25 ezer cég igényelte az ágazati bértámogatást.
    

"A vállalkozásokat így mostanáig összesen 62 milliárd forinttal segítettük a talpon maradásban, 155 ezer munkahely megvédésében. A kifizetéseket a lehető leggyorsabban végzik a kormányhivatalok, a megítélt támogatások 99 százaléka már megérkezett a cégek számláira" - fogalmazott Bodó Sándor. Az ágazati bértámogatási programban a támogatott munkavállaló bérének felét térítik meg a mindenkori minimálbér másfélszereséig. Az állam a járulékokat is elengedi, így a munkabér mintegy kétharmadát fedezi.
    

Az államtitkár kifejtette, hogy a vírussal szembeni küzdelem leghatékonyabb eszköze a vakcina. Már több mint 2,5 millió magyar embert beoltottak, lakosságarányosan ez az európai élmezőnybe tartozó teljesítmény. Így az első fokozattal megkezdődhetett a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldása, amely valamelyest könnyít számos kereskedelmi és szolgáltató vállalkozás helyzetén - jelezte.
    

Az ágazati bértámogatást azonban változatlanul kérhetik a cégek az áprilisi bérekhez is, a pályázatokat a hónap végéig lehet benyújtani - közölte Bodó Sándor.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com