ITM: a belföldi gáztározók tele vannak, a földgázellátás biztosított a téli hónapokra (2. rész)

Az év végéhez közeledve 98,5 százalék a belföldi gáztározók töltöttsége, külföldről a kereskedelmi megállapodásoknak megfelelően érkezik a földgáz Magyarországra - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.Kaderják Péter értékelése szerint a földgázellátás biztosított a téli hónapokra, a lakosság és a közfeladatok ellátásához szükséges mennyiség egyaránt rendelkezésre áll. Magyarország részt vállal a környező államok ellátásában is, hiszen Szerbia és Bosznia kizárólag innen juthat gázhoz, a téli felkészülésben pedig Horvátországot és Romániát is segítette - tette hozzá.  

        
Az államtitkár elmondta, hogy a kormány az idén a tárolókapacitások teljes kihasználására támaszkodva a szokásosnál is erősebb téli felkészülés mellett döntött, így először fordult elő, hogy a szezon kezdetén elérte a 100 százalékot a gáztározók feltöltöttsége. A biztonsági készletekkel együtt a belföldön tárolt mennyiség meghaladta a 6,3 milliárd köbmétert, vagyis 2,7 milliárd köbméterrel több volt, mint tavaly.
        

A stratégiai készlet mennyisége 1,45 milliárd köbméter. Az eltárolt gáz átlagos fogyasztás mellett 126 napra elég, a lakossági szükségletet 263 napig tudná kielégíteni. Kaderják Péter hozzátette, hogy az ellátásbiztonság érdekében a kormány folyamatosan egyeztet a gázpiac szereplőivel, valamint a szomszédos államokkal, és bizakodva várja a megállapodást az orosz-ukrán gáztranzit-szerződés megújításáról. Magyarország legjelentősebb betáplálási pontja található Ukrajnánál, a felek azonban több kérdést még nem zártak le, ezért fel kell készülni arra is, hogy a legfontosabb szállítási útvonal akár tartósan is kieshet - tette hozzá.
        

Magyarország érdekelt abban, hogy újabb hosszú távú szerződéssel biztosítsa az orosz gázimportot 2021 után, a kormány ezért abban bízik, hogy a két állam partnersége ezen a területen is folytatódhat - mondta az államtitkár.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com