ITM: a kisboltoktól a hipermarketekig mindenütt ellenőrzik az élelmiszerárstop betartását

Február elsejétől május elsejéig az ország minden részében vizsgálják az élelmiszerárstop betartását a megyei és fővárosi kormányhivatalok fogyasztóvédelmi munkatársai. A kedden induló helyszíni ellenőrzések a tavaly október közepi szinten maximált árra, az érintett termékek mennyiségére és az élelmiszerárstopról szóló tájékoztatásra is kiterjednek. A mulasztókra kötelezően legalább 50 ezer forintos bírságot szabnak ki, ismételt jogsértés esetén a kereskedő tevékenységét minimum egy napig korlátozhatják - hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye.A járvány, az európai energiaválság és elszabadult energiaárak miatt egész Európában jelentősen nőnek az élelmiszerárak, és ez sajnos Magyarországra is begyűrűzik.

A kormány a magyar családok védelme érdekében döntött az élelmiszerárstopról. Az intézkedés február elsejétől rögzíti a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, a sertéscomb, a csirkemell, csirkefarhát és a 2,8 százalékos UHT tehéntej árát. E termékek eladási árát úgy kell megállapítani, hogy az nem lehet magasabb a tavaly október 15-einél.
    

Az ITM hangsúlyozza, a rezsicsökkentés, a benzinárstop és a kamatstop után ez az újabb beavatkozás javítja a magyarok megélhetését. A nagy mennyiségben fogyó élelmiszerek limitált árának köszönhetően a háztartások havonta több ezer forintot takaríthatnak meg. Az árstop különösen a gyermekes családokat és az időseket védi.
    

Hangsúlyozták: az általános gyakorlattól eltérően a hatóság nem figyelmeztet, a feltárt hiányosságok után kötelezően kiszabja az 50 ezer forinttól akár 3 millió forintig tartó bírságot. A szankció többször is alkalmazható, ismételt jogsértés esetén a korábbi tétel legalább kétszeresét fizetheti a szabályszegő kereskedő. A többször mulasztáson ért vállalkozás tevékenysége minimum egy napra, de legfeljebb fél évre korlátozható.


Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az előírásszerű árképzésről, készletezésről és a termékkörök értelmezéséről útmutatót állított össze a kereskedelmi szektor részére. A tárca a segédletet eljuttatta az ágazati szakmai szervezetekhez, és közzétette a Fogyasztóvédelmi portálon. Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár a közlemény szerint kifejtette: "a fogyasztóvédelmi szakemberek mától három hónapon át ellenőrzik a rendelkezések betartását az élelmiszert forgalmazó üzletekben, piacokon és online shopokban.


Ha egy cég hagyományos boltban és webáruházban is készleten tartja az érintett termékeket, akkor mindkét értékesítési csatornát megvizsgálják. Az ITM az ellenőrzés-sorozat első tapasztalatait már a jövő hét elején összegzi majd".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com