ITM-államtitkár: elindult az illegális hulladék felszámolására indított program kistelepülési szakasza

Elindult a "Tisztítsuk meg az országot!" elnevezésű, az illegálisan elhelyezett hulladék felszámolására indított program kistelepülési szakasza - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára kedden a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Füzéren.Boros Anita a magyar-szlovák határ melletti községen átfolyó Török- és Bisó-patak találkozásánál tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a kormány harcot hirdetett a hosszú évtizedek óta, a hatóságok háta mögött lopva lerakott és halmozódó szemét ellen, ezzel a projekttel pedig elkezdődött a hulladék országos szintű felszámolása.

   
Elsősorban a leginkább szennyezett területeket tisztítják meg az országos közút- és vasúthálózatot, a nemzeti parkokat és a folyókat érintően, illetve az önkormányzatok illetékességi területét - tette hozzá. Az államtitkár emlékeztetett, Kaposváron kezdődött meg a program települési önkormányzatokat érintő része, a füzéri eseménnyel pedig a kisebb helyhatóságok közvetlen természeti környezetének megtisztítására szeretnék felhívni a figyelmet.
    

Ennek az "országmegtisztítási műveletnek" az első része az a próbaidőszak, amelyben minden közreműködő szervezet kijelölt egy-egy pilothelyszínt, ami az önkormányzatok esetében valamennyi településtípus esetében megtörtént. A kistelepülések közül a belügyminiszter javaslatára Füzért választották ki, mert "szeretnénk azt megnézni, hogy a különböző településtípusok, különböző szennyezett helyek esetében milyen metodikát érdemes alkalmazni" - fogalmazott Boros Anita. Hozzátette, hogy a próbaidőszakban nagyon fontosak az egyes települések által összegyűjtött tapasztalatok.
   

Boros Anita kitért arra, hogy ebben a munkában segítséget nyújt a folyamatos fejlesztés alatt álló HulladékRadar applikáció, amelyben GPS-koordinátákkal, illetve fényképekkel jelölhető meg az illegálisan elhelyezett szemét bárhol az országban. Eddig több mint háromezer bejelentés érkezett, nagy mennyiségű szemetet jelzett a lakosság például az erdőkből és a bányatavakból, így a mentesítési munka várhatóan több évig is eltarthat - fűzte hozzá.
    

Horváth Jenő, Füzér polgármestere (Fidesz-KDNP) a sajtótájékoztatón elmondta, a sok esetben a még a '60-es és '70-es években, a patakmedrek mentén elhelyezett hulladékot a csapadék a földdel együtt bemossa a vízfolyásokba, az így felhalmozódott szemét esetenként még a medret is más irányba terelheti. A Bisó-patak teljes hossza Natura 2000-es besorolású természetvédelmi terület, a patak tisztaságán a füzéri vár mellett több községi műemlék jellegű épület védelme is múlik - tette hozzá a településvezető.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com