ITM: indul a 2022-es OTKA pályázat, egyre több forrás jut az egyéni felfedező kutatásokra is

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakpolitikai támogatásával a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) kiírta a 2022. évi OTKA pályázatokat - jelentette be Schanda Tamás, az ITM parlamenti és stratégiai államtitkára az MTI-nek szerdán küldött közleményben.Az államtitkár hozzátette: az ismét megemelt, így már 13,5 milliárd forintos keretösszeg mintegy 350-400 alapkutatási projekt megvalósítását, kimagasló tudományos eredmények elérését, új módszerek és eljárások kidolgozását, a természeti és társadalmi jelenségek mélyebb megismerését segítheti. A program elsődleges célja, hogy hozzájáruljon a tudomány fejlődéséhez, erősítse a magyar tudósok és kutatási intézmények nemzetközi elismertségét, versenyképességét.
    

Az egyéni kutatóknak, kutatócsoportoknak szóló pályázat az előző évekhez hasonlóan ezúttal is öt alprogrammal indul útjára.

A Posztdoktori kiválósági program pályafutásuk korai szakaszában támogatja azokat a fiatalokat, akik tudományos fokozatukat öt évnél nem régebben szerezték meg. A Fiatal kutatói kiválósági program már a saját kutatási téma elindításában és az önálló kutatócsoport létrehozásában nyújt segítséget.


A tapasztaltabb kutatók és az általuk vezetett kutatócsoportok a több mint 30 éves múltra visszatekintő Kutatási témapályázat mintájára indított alprogramban igényelhetnek támogatást. A két további alprogram pedig ismét a magyar-osztrák és magyar-szlovén együttműködésekben tervezett projektek megvalósításához járulhat hozzá.
    

Schanda Tamás kifejtette: "a kormány az eddigi eredményekre építve 2030-ra a jelentős európai innovátorok közé léptetné előre hazánkat. A következő évtized elejére a GDP három százaléka hasznosulhat a kutatás-fejlesztésben és innovációs célokban. Tavaly minden korábbinál több forrást, mintegy 771 milliárd forintot fordítottunk e tudásalapú területekre. Az állami költségvetésből származó összeget 2010 óta lényegében megdupláztuk.


Az OTKA pályázatban rendelkezésre álló forrás is évről-évre nő: a tavalyi 11,5 milliárd forinthoz képest jövőre kétmilliárd forinttal több támogatás igényelhető. A folyamatosan bővülő keretösszeg könnyen talál gazdára, hiszen 2010 óta európai összevetésben Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a kutatás-fejlesztésben dolgozók száma."
   

A kiírások folyamatos korszerűsítésével a rendszer egyre inkább megfelel az igényeknek. Az elmúlt években jelentősen csökkentek a támogatások felhasználásával járó és a költségelszámoláshoz kapcsolódó adminisztratív terhek. A most megjelent felhívásban növekedett a támogatás közvetlen kutatási célokra fordítható hányada. A posztdoktori rendszert a részmunkaidős foglalkoztatás lehetőségének megteremtése tette még rugalmasabbá.


A közfinanszírozású projektekben kiemelt követelmény a színvonalas publikálás, így a kutatási eredmények a nemzetközi tudományos közösség és a széles nyilvánosság számára is láthatóvá válnak. A nyertes kutatók feladata, hogy publikációikat a nyílt hozzáférés (Open Access) jegyében térítésmentesen elérhetővé tegyék. Az OTKA támogatási rendszer ennek költségeire is projektenként elkülönített fedezetet biztosít.
    

A részletes pályázati kiírás az NKFIH honlapján érhető el. A benyújtási határidő - alprogramtól függően - jövő februári vagy márciusi lehet. Az eredményhirdetés 2022 nyarán várható, a nyertes projektek szeptembertől indulhatnak el - olvasható az ITM közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com