ITM: meg kell védeni a magyar érdekeket az egységes európai piacon

Egy jól működő uniós belső piac ugródeszkát jelent a hazai vállalkozások számára, mivel megkönnyíti a magyar cégek európai piacokhoz és globális értékláncokhoz történő csatlakozását, ezért támogatjuk Európát abban, hogy megvédje stratégiai iparágait és vállalkozásait az Európán kívüli, környezetszennyező technológiák alkalmazása miatt olcsó versenytársaktól - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a pénteken Helsinkiben megrendezett versenyképességi miniszteri találkozón.Az államtitkár a szaktárca MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a fenntartható növekedésről, azon belül az egységes piacról, a dinamikus digitális gazdaságról és a modern iparpolitika integrációjáról is egyeztetett a találkozón, amelynek célja annak megerősítése volt, hogy az európai versenyképesség növelése nem képzelhető el fejlett európai ipari bázis, az Európai Unió (EU) régi és új tagállamai közötti gazdasági konvergencia, a tagállamok szuverenitását tiszteletben tartó társadalmi kohézió nélkül.    

    
Közölte azt is, hogy elleneznek minden olyan bizottsági javaslatot, amely korlátozza a nyugat-európainál versenyképesebb magyar vállalkozások és munkavállalók szabad munkavállalását az EU-ban. Az államtitkár szerint a polgárok és vállalkozások bizalmának megerősítését belső piaci jogaik érvényesítése tekintetében nem új eszközök bevezetésével, hanem a meglévők megerősítésével lehet leginkább segíteni.


Magyarország kiemelt figyelmet fordít azon tevékenységekre, amelyek célja a termelékenység támogatása, az innováció egész gazdaságban történő érvényesítése, a digitalizáció térnyerésének ösztönzése. E célok eléréséhez járul hozzá egyebek mellett a regionális gazdaságfejlesztés, az egyetemek köré szerveződő tudományos és innovációs parkok hálózatának létrehozása vagy az új ipari PhD programok elindítása is - jegyezte meg.
    

Kiemelte, hogy az Országgyűlés a hazai kutatás-fejlesztés és innováció támogatása érdekében a héten fogadta el a kutatási, fejlesztési és innovációs rendszer intézményi struktúrájának és finanszírozásának átalakításához szükséges törvénymódosításokat. A jogszabályváltozáshoz kapcsolódó intézkedések támogatják a kutatási és a vállalati szféra, valamint a tudomány és a finanszírozás közötti együttműködést, és ezáltal növelik Magyarország versenyképességét - közölte az ITM.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com