ITM: növelni kell a vállalatok digitalizációját

A magyar cégeknek erősíteniük kell a digitalizációt, és fejleszteni a kiberbiztonságot, amihez az állam segítséget nyújt a következő években - hangsúlyozta Kelemen Csaba, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) főosztályvezetője a Modern Vállalkozások Programban rendezett IT biztonsági online konferencián, kedden.Hozzátette, a piaci elemzések azt mutatják, a cégeknek a következő években emelt szintű digitalizációra lesz szükségük, amely érinteni fogja az vállalat egész tevékenységét, például a termelést, a leltározást, a munkaügyeket, a bérelszámolást.

    
Kelemen Csaba elmondta, a következő évekre készül a Nemzeti Digitalizációs Stratégia, amely négy - a digitális infrastruktúra, digitális kompetencia, digitális gazdaság, digitális állam - pillérre épül, ezek közül a digitális gazdaság célozza meg azokat a cégeket, amelyek most még tartózkodnak, vagy távol vannak a digitális megoldások használatától.
    

Az ITM főosztályvezető jelezte, európai uniós felmérés szerint a magyar vállalatok korlátozott mértékben alkalmazzák a digitális technológiákat. Ezen a helyzeten javíthatnak szerinte az uniós forrás felhasználásával megvalósuló Modern Vállalkozások Programhoz, illetve a Programozd a jövőd! projekthez kapcsolódó pályázati konstrukciók.
    

A Modern Vállalkozások Programban egyebek közt ösztönzik a cégeket arra, hogy minél több hozzáadott értékű szoftvert vezessenek be, mert ez komoly versenyképességi tényező, a Programozd a jövőd! projekt pedig a szoftvermérnökök, az IT-mérnökök számának növelését segíti a magyar vállalatoknál. Bencsik Balázs, a Nemzeti Kibervédelmi Intézet vezetője elmondta, július 1-jén változott a jogi szabályozás, eszerint a magyar vállalkozási szektor jelentős erővel rendelkező része az intézet hatósági feladatkörébe került. A kritikus infrastruktúrát működtető cégeknél, fontos ágazatokban alapvető szolgáltatást nyújtó vállalatoknál szigorúbb kiberbiztonsági szabályozás lépett életbe.
    

Előadásában az intézetvezető rámutatott arra, hogy a vállalatok jelentős kiberbiztonsági kihívásokkal néznek szembe. Tavalyi nemzetközi adatok azt mutatják, hogy a világban továbbra is jelentős az adathalász tevékenység, az internetes kémkedés 78 százaléka adathalászattal kapcsolatos, a kibercsalások 70 százaléka mobileszközökön történt, és jelen vannak a zsarolóvírustámadások is.
    

Bencsik Balázs kiemelte, a kiberbiztonságot is mesterségesintelligencia-alapúvá kell átalakítani. Kitért arra, hogy Magyarországon is szaporodnak az IT-biztonsági kihívások,  az adathalász megkeresések, kéretlen levelek, a weboldalak ellehetetlenítései, illetve az egy-egy vállalat vagy intézmény ellen irányuló célzott támadás. Látható, hogy a magyar vállalatoknál gyenge az informatikai infrastruktúra, és gondot jelent a nem megfelelő jogosultsági rendszer is.
    

Koleszár Péter, a Modern Vállalkozások Programot lebonyolító Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) vezető IKT tanácsadója szólt arról, hogy program 2015-ben indult, a kis- és középvállalatok informatikai fejlődését segíti, egyebek közt felmérik a cég digitális állapotát, tanácsot adnak a digitális fejlődéshez. A program keretében meg lehet szerezni a digitálisan felkészült vállalkozás minősítést, amely bizonyos esetekben többlettámogatásra adhat jogosultságot, informatikai tudástárat működtetnek, szakmai rendezvényeket tartanak - ismertette.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com