ITM: új megrendeléseket hozhat a vasúti árufuvarozásnak a jövőre induló állami támogatás

A következő öt évben összesen közel 30 milliárd forintos vissza nem térítendő állami támogatás segítheti a környezetkímélő vasúti teherfuvarozás versenyképességének megerősítését - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán, hozzátéve, hogy a kormány döntése alapján a szektor szereplői várhatóan 2021 nyarától igényelhetnek célzott hozzájárulást az úgynevezett egyeskocsi-szolgáltatás biztosításához.A tárca várakozásai szerint a támogatásnak köszönhetően a Magyarországon vasúton szállított áru mennyisége stabilizálódik, középtávon növekedhet is. Az egyeskocsi-forgalomban telephelyenként egy vagy néhány teherkocsinyi árut gyűjtenek össze, és azokból a célállomásnak megfelelően rendezik össze a vonatokat.




A lehetőséggel több mint 700 cég, köztük állami tulajdonú és stratégiai jelentőségű társaságok (például gyógyszer- és vegyipari, energetikai vállalatok, erdészetek), számos kis- és középvállalkozás él Magyarországon.     Pusztán piaci alapon azonban a szolgáltatás nyújtása nem kifizetődő, az elmúlt években éves szinten mintegy 6 milliárd forintnyi üzemi veszteséget termelt. A kialakult helyzet akár a tevékenység megszűnését is magával hozhatta volna, a vasúton fuvarozott árumennyiség közel ötödét közútra terelve.

    
Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a közlemény szerint elmondta: "A kormány a nemzetgazdaság egésze szempontjából kiemelkedő jelentőséget tulajdonít a környezetkímélő és energiahatékony vasúti árufuvarozásnak. A közlekedési módok közötti munkamegosztásban a vasút részaránya több mint egy évtizede 18 százalék körül mozog Európában, a magyar érték az átlagos szint körül alakul. E részarány növeléséhez a vállalkozó vasúttársaságok erőfeszítésein túl kezdeményező kormányzati szerepvállalásra van szükség a pénzügyi támogatások szintjén is."
    

Az ITM közleménye ismerteti: a kormánydöntés alapján az egyeskocsi-forgalom 2021-ben 3,7 milliárd, a 2022-2025 között időszakban éves szinten 6,4 milliárd forint vissza nem térítendő forrással támogatható. A nemzetközi példák azt mutatják, hogy az állami hozzájárulás hatására a szegmens működése stabilizálódik és kiszámíthatóvá válik, így idővel egyre több magánvasúti társaság nyújthat szolgáltatásokat partnereinek. A középtávon becsülhető 2-4 százalékos forgalomnövekedés fokozza a szektor GDP-termelő képességét, hozzájárul a távolsági közúti teherszállítás egy részének vasútra tereléséhez - tudatták.
    

Mosóczi László hozzátette: "A vasúti árufuvarozás szén-dioxid-kibocsátása egységnyi szállítási teljesítményre vetítve mindössze hetede a közúti szállításénak. A forgalom megtartásával, vasútra terelésével Magyarország többlet CO2-kvótákhoz juthat, amelyeket szabadon felhasználhat vagy értékesíthet. A támogatás társadalmi egyenlege ezen felül azért is pozitív, mert az állami szerepvállalás ezres nagyságrendben biztosítja az ágazati munkahelyek megőrzését. A kormány az új lehetőséggel fenntartja és elősegíti a magyar vállalkozások bekapcsolódását a hazai és a nemzetközi kereskedelembe."
    

Az állami támogatás az Európai Bizottság jóváhagyásával nyújtható, az innovációs tárca haladéktalanul megindítja az egyeztetési folyamatot. Az új rendszer bevezetésének várható időpontja 2021. június elseje. A minisztérium emellett vizsgálja a vállalati ipartelepek csatlakozó vágányai korszerűsítésének, a vasúton is szállítható daruzható félpótkocsik beszerzésének finanszírozási, ösztönzési lehetőségeit is - olvasható az ITM közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com