Januártól újabb 10 százalékos béremelést hajt végre az Aldi

Az Aldi Magyarország 12 hónapon belül a harmadik béremeléséről döntött, a vállalat januártól 10 százalékkal növeli az értékesítési, logisztikai és irodai munkakörökben dolgozók fizetését - tájékoztatta az áruházlánc közleményében szerdán az MTI-t.Felidézték, hogy a cég idén januárban 8 százalékkal emelte meg minden munkavállalója fizetését, júliusban pedig pozíciótól függően 8-19 százalék közötti bérfejlesztést valósított meg. A legtöbb dolgozó bére egy év leforgása alatt 26-37 százalékkal emelkedett - jegyezték meg.
   

A vállalat a tervezettnél jóval több, csaknem ezer új munkahelyet hozott létre a kereskedelem, a logisztika, az informatika és az ügyvitel területén egy év alatt, ami közel 30 százalékos létszámbővülésnek felel meg - írták. Tájékoztatásuk szerint sávos rendszerben honorálják munkatársaik lojalitását, így minél tovább dolgozik egy munkavállaló náluk, annál magasabb bérsávba kerül. Kifejtették: az újonnan belépő áruházi dolgozók kezdőbére 8 órás munkaviszony mellett január 1-jétől üzlettípustól függően havi bruttó 430 700-473 800 forintra emelkedik; ebben a pozícióban a legmagasabb bér bruttó 596 700 forint lesz.
    

A biatorbágyi központi raktár logisztikai dolgozóinak kezdőfizetése a minimálbér több mint kétszeresére, havi bruttó 477 000 forintra, a 6. évtől bruttó 553 700 forintra nő; az itt elérhető legmagasabb fizetés bruttó 574 700 forint - húzták alá. Az üzletvezetők bére bruttó 809 400 forinttól indul, míg a 10 éve a társaságnál dolgozó áruházvezetőké akár bruttó 1 249 800 forint is lehet - fejtette ki a cég a közleményben.
    

Az Aldi 2008-ban nyitotta meg első áruházát Magyarországon, jelenleg 163 áruházzal áll a vásárlók rendelkezésére. A cégcsoport az idei létszámbővítést is figyelembe véve több mint 6000 főt foglalkoztat, az ország 20 legnagyobb munkaadója közé tartozik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com