Javult az ingatlanbefektetések hozama

A piaci kamatszintnél akár háromszor magasabb hozam is elérhető az ingatlan-befektetésekkel - közölte az OTP Ingatlanpont és az OTP Jelzálogbank csütörtökön az MTI-vel.

iMiután a panellakások és a garázsok adhatók legkönnyebben bérbe, ezekbe érdemes most befektetni - hívja fel a figyelmet a közlemény.

"Azt tapasztaljuk, hogy a kedvező finanszírozási lehetőségeknek és az állami támogatásoknak köszönhetően kezdenek nagy számban visszatérni a piacra a hitelből, otthonteremtési céllal vásárló ügyfelek, míg a korábbi években a készpénzes adásvételek voltak túlsúlyban. Emellett a befektetési célú kereslet is folyamatosan erősödik" - idézi a közlemény Kosztolánczy Györgyöt, az OTP Ingatlanpont ügyvezető igazgatóját.

Zömmel a 10 millió forint körüli, 1,5-2 szobás lakások iránt magas továbbra is az érdeklődés országszerte.
A garázs viszont jóval olcsóbb, mint egy lakás és ha olyan helyen vásárolja meg a befektető, ahol kicsi a kínálat, akkor könnyebben és hosszabban lehet kiadni, mint a lakást. Ráadásul kevés vele a gond, és egyáltalán nem amortizálódik - hivatkozik a közlemény Valkó Dávidra, az OTP Jelzálogbank ingatlanpiaci vezető elemzőjére.

Bel-Budán és a pesti belvárosban 2,5-4,5 millió forintba kerül egy garázs, de például Zugló, Ferencváros és Angyalföld rehabilitált részén már megkapható 1,5-2,5 millió forintért is.

MTI

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com