Javult kissé decemberben az euróövezeti összetett BMI

Javult kissé, de elmaradt a várt értéktől az euróövezet decemberi összetett beszerzésimenedzser-indexe - közölte kedden a londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet.

románia gazdasági növekedés

Decemberben 51,4 pontra emelkedett az euróövezet összetett beszerzésimenedzser-indexe (BMI) a novemberi 51,1 pontról, igaz, a végleges érték alacsonyabb lett az előzetes 51,7 pontnál.
A BMI 50 pont feletti értéke a vizsgált gazdasági ágazat teljesítményének a növekedését, 50 pont alatti értéke pedig zsugorodását jelzi.
A decemberi BMI sorban a tizennyolcadik hónapban vett fel a termelési aktivitás növekedését tükröző értéket. A negyedik negyedévi átlagos BMI azonban 51,5 ponttal 2013 harmadik negyedéve óta a legalacsonyabb lett.

"Az euróövezet több mint egy éve a leggyengébb negyedévvel zárta a 2014-es évet. Némi bizakodásra ad ugyanakkor okot, hogy a növekedés üteme kissé javult decemberben, de a BMI értéke így is 17 hónapon belül a második legalacsonyabb lett. Az euróvöezetnek 2014 egy olyan éve volt, amelyben éppen hogy csak el tudta kerülni a recessziót. A gyenge adatok alapján azonban semmi garancia nincs arra, hogy 2015-ben ez ne történhetne meg" - mondta Chris Williamson, a Markit vezető közgazdásza.

Hozzátette: a legnagyobb aggodalmat a francia és az olasz visszaesés jelenti az akadozó német gazdasággal együtt. Hacsak nem javul számottevő mértékben az üzleti és a fogyasztói bizalom, a legnagyobb euróövezeti nemzetgazdaságok gondjai bármikor megsemmisíthetik azokat a sikereket, amelyekkel a globális pénzügyi válság kitörése óta elért legnagyobb növekedési ütemmel például Írország és Spanyolország büszkélkedhet - mondta.

Kifejtette: a viszonylag gyenge decemberi BMI a jegybanki ösztönzők alkalmazása mellett szóló érv, beleértbe a teljes körű mennyiségi monetáris enyhítés mihamarabbi megkezdését is.
A vezető közgazdász szerint az alacsony olajár ugyanakkor a vállalkozások működési költségének a csökkentésével és az elkölthető lakossági jövedelem növelésével javította némileg a kilátásokat. A politika így valószínűleg inkább kivárásra rendezkedik be annak eldöntésére, hogy elegendő lesz-e mindez a növekedés beindításához, mielőtt a sokat vitatott ösztönző eszközök igénybe vételéhez folyamodnának - fogalmazott Chris Williamson.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com