Jelentősen nőtt a CIG Pannónia adózott eredménye az első fél évben

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. konszolidált adózott eredménye 589 millió forint volt az idei első fél évben, a tavaly ugyanebben az időszakban elért, IFRS 17 szerinti 352 millió forintos veszteség után - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.A CIG Pannónia felhívta a figyelmet, hogy a jelentés a jogszabályi kötelezettségnek megfelelően az IFRS 17 standardok szerint készült el, a csoport az új számviteli módszertant a 2023. január 1-jével kezdődő üzleti évre alkalmazza először. A társaság kiemelte: az adózott eredmény annak ellenére érte el ezt a mértéket, hogy 475 millió forintos egyszeri társasági adófizetési kötelezettségük keletkezett az IFRS 17 áttérés okozta 7 milliárd forintos sajáttőke-növekedés miatt, valamint az éves növekedést számviteli szempontból csökkenti az extraprofit adó hatása is.
    

A növekedés motorja egyértelműen a biztosítástechnikai eredmény 1,7 milliárd forintos éves növekedése, ami mögött egyrészt a biztosítási állomány növekedése, másrészt a hatékonyság jelentős javulása áll - közölték. A díjbevételek 43 százalékkal, 6,4 milliárd forinttal nőttek 2022 első fél évéhez képest, így elérték a 21,3 milliárd forintot. Idén mindkét negyedévben meghaladták a díjbevételek a 10 milliárd forintot, ami az elmúlt évekhez képest nagy fejlődés - jelezte a CIG Pannónia.
    

A jelentés szerint a biztosító tőkehelyzete stabil, tőkemegfelelési mutatója 234 százalék. A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. Hétfőn a papír 276 forinton zárt, az elmúlt egy évben a részvények legalacsonyabb ára 220 forint, a legmagasabb 318 forint volt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com