K&H Bank: több vállalat tervez digitális fejlesztést

Nőtt a digitális fejlesztést tervező cégek száma, ezzel együtt a K&H innovációs indexe is emelkedett, a mutató kedvező trendjét nem törte meg az orosz-ukrán konfliktus sem - mondta Németh Balázs, a K&H Bank innovációs vezetője a pénzintézet hétfői online sajtótájékoztatóján.A legfrissebb, idei első félévi kutatásban a 300 millió forintot meghaladó éves árbevételű magyar cégek elmúlt két évben megvalósított fejlesztéseit vizsgálták. A K&H innovációs indexe négy alindex súlyozásából áll. Az 52 kérdésből álló kérdéssorból 4 alindexet hoztak létre, amelyek a már megvalósult, a tervezett, valamint a digitális innovációkról, illetve a cégek innovációs stratégiájáról adnak képet. Ezeknek az alindexeknek a súlyozott átlagából képezik a K&H innovációs indexet, amelyben legnagyobb súlyt - 50 százalékot - a jövőben tervezett innovációk kapják.
   

Németh Balázs ismertette: 2022 első félévében a K&H innovációs index 30 pontra emelkedett az előző alkalommal mért 28 ponthoz képest.

Az előző, tavalyi második félévi méréshez viszonyított 2 pontos növekedés elsősorban a már megvalósult és a digitális fejlesztések eredménye - sorolta. A digitális innováció alindex számottevően, 5 ponttal emelkedett. Az alindexek közül egyik értéke sem csökkent, vagyis a cégek továbbra is kiemelten fontos feladatként kezelik az innovációt - összegezte. A felmérés szerint digitális fejlesztés elsősorban a vállalati háttérfolyamatok, valamint a logisztika terén valósultak meg, jellemzően a 300 millió és 1 milliárd forint közötti árbevételű közepes cégeknél, zömében a kereskedelemben.
    

Jó hírnek nevezte, hogy az ágazatokon belül a megvalósult mezőgazdasági innovációk száma nőtt. Az elmúlt két évben csökkent a megkérdezett cégeknek az innovatív termékek értékesítéséből származó árbevétele. Csökkent azoknak a vállalatoknak a száma is, amelyek árbevételének több mint 20 százalékát teszik ki az innovatív termékek vagy szolgáltatások. A vállalatok 16 százaléka nyert el kutatás-fejlesztési támogatást az elmúlt 2 évben - és nőtt azoknak a cégeknek az aránya, amelyek akár többször is hozzájutottak ilyen forrásokhoz, amit kedvezőnek nevezett.
    

Kiemelte: tízből három cég figyel a fenntarthatóságra, a folyamataiba bevezetett kedvező környezeti hatású fejlesztést. A digitális transzformáció csak a cégek felének fontos, amit kedvezőtlennek nevezett, a változás érdekében komoly edukációra van szükség szerinte. Minden digitalizációs területen - például big data elemzés, szoftverek, informatikai rendszerek fejlesztése a távmunka érdekében - jelentős emelkedést mértek. Idén is a szolgáltatások, és az ipar járnak élen az innovatív megoldások alkalmazásával, az előző éveknek megfelelően.
    

Kitért arra, hogy a cégek döntő többsége még nem használja ki a mesterséges intelligencia (MI) vívmányait, mint a beszédfelismerés, csalásfelismerés, chatbotok, gépi fordítás, és nem is tervezik a következő két évben, amit versenyképességi szempontból kedvezőtlennek nevezett. A rövid távú hatékonyságnövelő innovációkra van nagyobb igény, a hosszabb távú beruházásokra a vállalkozások kis része aktív.
   
 
Közlése szerint az orosz-ukrán konfliktus a megkérdezett vállalatok innovációs tevékenységének mindössze 27 százalékára fejtett ki kedvezőtlen hatást, 68 százalékuknál nem okozott problémát. A jövőre nézve azonban már pesszimistábbak a vállalatok: 37 százalékuk jelezte, hogy innovációs programjára kedvezőtlen hatást gyakorolhat a konfliktus.
    

A K&H 2021 óta, harmadik alkalommal közli az innovációs indexet. A kutatást félévenként ismétlik. Az idei adatgyűjtést március 28-a és április 19-e között végezték.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com