K&H SZÉP Kártya: gőzerővel jön a bank!

Friss hírek alapján kis- és középvállalkozók, illetve nagyvállalatok ezreivel kezdte meg a SZÉP Kártya munkáltatói szerződések megkötését a K&H. A pénzintézet becslései szerint a K&H SZÉP Kártya elfogadó helyek száma több ezres nagyságrendre nőhet jövő év elején.

A SZÉP Kártya (Széchenyi Pihenőkártya) a béren kívüli juttatások egyik legújabb eleme.

A cefeteria utalvány gyakorlatilag egy elektronikus kártya, amely a bankkártyákhoz hasonlóan lehetővé teszi, hogy a hozzá tartozó számláról a munkavállaló fizetni tudjon az igénybe vehető szolgáltatásokért.

A SZÉP Kártyával idén még csak szálláshely-szolgáltatásért lehetett fizetni, de 2012-től már meleg étkezésre, illetve szabadidős, egészségmegőrző célra is igénybe lehet venni.

A K&H az OTP és az MKB után harmadikként lépett be a SZÉP Kártya piacára, és idén november 15-től kezdett szerződéseket kötni az elfogadóhelyekkel és a munkáltatókkal is.

A K&H Bank lakossági banki divízióért felelős vezérigazgató-helyettese, Dr. Bába Ágnes a Privátbankárnak mondta el:  a K&H SZÉP Kártyát cafeteria rendszerükbe beépítő vállalkozások főleg a bank kis- és középvállalati, valamint nagyvállalati ügyfelei közül kerülnek ki.

A K&H novemberben számos nagyvállalati ügyfelével, illetve kis- és középvállalkozással szerződött le a SZÉP Kártya szolgáltatás nyújtására. Az eddigi értékesítés eredményei alapján hétezer vállalkozás részéről érkezett regisztrációs igény a SZÉP Kártya szolgáltatás igénybevételére; velük a szerződések megkötése már előkészítés alatt van.

A K&H SZÉP kártya elfogadóhelyek száma a bank szerint több ezerre fog nőni. Hir.ma

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com