Kiemelkedő évet zárt a zalakarosi fürdő

Kiemelkedő üzleti évet zárt tavaly a zalakarosi fürdő, a látogatók száma 5 százalékos növekedéssel meghaladta a 650 ezret - közölte a Gránit Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója csütörtökön az MTI-vel.Cziráki László elmondta: a 2011-ben regisztrált mélypont után - amikor mintegy 500 ezren váltottak belépőt - évek óta folyamatos emelkedéssel érték el a múlt évben a 650 ezret meghaladó vendégszámot.

A város önkormányzatának többségi tulajdonában lévő fürdő bevétele pedig mintegy 100 millió forintos növekedéssel meghaladta az 1,8 milliárd forintot.

    
A vezérigazgató hozzátette: adataik szerint tavaly 14 százalékkal nőtt a komplex, vagyis minden területre belépést lehetővé tévő belépők eladása, ezek száma összességében már nagyobb volt, mint az alap belépők száma. A növekedés pedig azért is örvendetes, mert a nyári szezon sok esős napja vagy a termáltóból elfolyt víz nehézségeket okozott a fürdő számára.
    

Az idei üzleti év készítésekor nem számoltak további ár- és látogatottsági növekedésre, mert felújítás miatt várhatóan bezárják a fürdővel közvetlen összeköttetésben lévő Freya hotelt, a tavaly indult munkálatok után pedig csak nyárra lesz kész a gyógycentrum teljes felújítása. Terveik szerint a nyári szezonra megoldódik a termáltó vízének elszivárgását okozó cső cseréje is, felújítják a strand működéséhez elengedhetetlen, de már 30 éves, 250 köbméteres gyógyvíztárolót. Őszre új szaunakomplexumot is építenek 100 millió forintos állami pályázati támogatással, illetve hasonló összegű forrás segíti a 3 csillagos fürdőhotel felújítását is.
    

Már 2020-ra tervezett feladat a fürdő beléptetőrendszerének cseréje, illetve újdonságként egy ötcsillagos termálkemping kialakítása - ismertette a vezérigazgató.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com