Közel négyszeresére nőtt az Erste Bank adózott eredménye az első negyedévben

Jelentősen, 280 százalékkal, 3,9 milliárd forintról 15,1 milliárd forintra ugrott az Erste Bank adózás utáni nyeresége az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest - ismertette Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója a pénzintézet első negyedéves eredményeit bemutató online sajtótájékoztatóján szerdán.A profit jelentős emelkedése részben a működési bevételek 9 milliárd forintos, 24,1 százalékos növekedésének eredménye, valamint egyszeri bevételek, például egymilliárd forintos extra díjbevétel is hozzájárult - mondta. A költségek a bevételektől jóval elmaradó mértékben, 6,3 százalékkal emelkedtek, így a pénzintézet működési eredménye 44 százalékkal 25,3 milliárd forintra nőtt. A járvány hatásai bár még látszanak, a pontos költségei majd a moratóriumot követően lesznek ismertek, a kockázati költségek kevesebb, mint egymilliárd forintot tettek ki az időszakban.

   
Elmondta: a számok a gazdaság felpattanását mutatják, és a pozitívabb járványügyi helyzet alapján arra számítanak, hogy kedvező lesz a 2021-es év. Minden energiájukat a gazdasági növekedés támogatására, az új hitelezésre fordítják - tette hozzá. Jelasity Radován kitért arra: 2020-ban a moratóriumban lévő hitelek meg nem fizetett kamatai miatt 2021-től a lejárat végéig mesterségesen magasabb lesz a kamatbevétel, minden pénzintézetnél. Az első negyedévben a nettó kamatbevételek 25,1 százalékkal, a díj- és jutalékbevételek pedig 15 százalékkal emelkedtek, míg a kereskedési és konverziós bevétel több mint a duplájára nőtt - ismertette.
    

A fizetési moratóriumnak, a babaváró hiteleknek, és a jegybanki NHP Hajrá hatásának köszönhetően az ügyfélhitelek állománya március végén 6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, 1822 milliárd forint lett, és a betétállomány is kimagaslóan, 20 százalékkal 2745 milliárd forintra nőtt. A nem teljesítő hitelek aránya, az NPL-ráta a 2020 március végi 2,2 százalékról 2,9 százalékra nőtt - tette hozzá Jelasity Radován.
    

Harmati László lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettes jelezte: a hitelezésben masszív fellendülésre számítanak a második fél évben. Közölte: a jelzálog és a mikrohitelek piaca szárnyalt az első negyedévben, a babaváró hitelek piaca szűkült, a személyi kölcsönöknél továbbra is érezhető a pandémia hatása. Megkezdődött a fogyasztás felpattanása, erősödött a kártyahasználat és az online vásárlások aránya, utóbbi 19 százalékkal nőtt.


A lakossági területen az új kihelyezések értéke 18 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, mivel a tavalyi első negyedévben még kevéssé voltak érezhetőek a koronavírus-járvány gazdasági hatásai - ismertette Harmati László. Ezen belül a jelzáloghiteleknél az újonnan folyósított hitelek értéke 5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit az otthonfelújítási hitel bevezetésének is köszönhetően.


A fogyasztási típusú kölcsönöknél a babaváró hitel nagyrészt kompenzálta a személyi kölcsönöknél tapasztalt, járvány miatti elmaradást, az új kihelyezés azonban így is 29 százalékkal csökkent az egy évvel korábbival összevetve. Az ügyfeleik 56 százaléka digitálisan aktív, az új George-applikációnak már 310 ezer felhasználója van, az új George-számlák 10 százalékát online nyitják - mondta.
    

Cselovszki Róbert, az Erste Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója közölte: a magyarországi Erste-csoport által kezelt lakossági ügyfélvagyon - befektetés és betét - egy év alatt 24 százalékkal 3867 milliárd forintra nőtt március végére, ezen belül a befektetések aránya 59 százalék volt. A lakossági fogyasztás visszaesése miatt keletkezett megtakarítások a korábbiaknál nagyobb arányban áramlottak értékpapír-befektetésbe - mondta.
    

Szabados Richárd, a bank vállalati üzletágának vezetője közölte: a vállalati hitelállomány 4 százalékkal 781 milliárd forintra csökkent, év végére ez pozitív lesz a hitelvolumen növekedése miatt. Az új kihelyezések volumene 61 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól, a vállalati betétállomány 34 százalékkal 889 milliárd forintra nőtt az első negyedév végére. Az Erste aktívan vesz részt az NHP Hajrá programban: 2021 március végéig 120 milliárd forint értékben kötött hitel- vagy lízingszerződést. A bank a Nemzeti kötvényprogramban is jelentős szereplő, 11 jegyzést bonyolítottak több mint 33 milliárd forint értékben - tette hozzá.
    

Az állomány továbbra is jó minőségű, az NPL-ráta 3,7 százalék volt március végén, szemben az egy évvel korábbi 2,1 százalékkal, miközben a vállalati hiteleknek már csupán negyede vesz részt a moratóriumban. Az Erste vállalati ügyfelei likviditási szempontból is felkészültek a pandémiás helyzettel járó gazdasági nehézségekre: a vállalati betétállomány 34 százalékkal haladta meg a tavaly március végit, míg a tranzakciós forgalom 15 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com