Közel tízmilliárd forintos forgalmat ért el tavaly a játékpiacon a Regio

A legnagyobb forgalom tavaly is október és december között volt, amikor a teljes értékesítés nagyjából 60 százaléka realizálódik, emellett kiemelt időszak a húsvét és a gyereknap is.

Az átlagos kosárérték a hagyományos áruházi értékesítésnél enyhe növekedést mutatott, tavaly 6340 forint volt, az online megrendeléseknél mintegy 6 százalékkal, 6829 forintra nőtt - mondta Gyaraki Dávid, a Regió Kft. marketingvezetője a közlemény szerint.



A cég idén további, törökbálinti áruháznyitással, valamint a SuperShop programhoz való csatlakozással szeretné piacvezető pozícióját megtartani. Magyarország teljes játékpiaci forgalma 2016-ban az előző évi 38 milliárdról 40-45 milliárd forintra nőtt, ebből a Regio Kft. részesedése 20-25 százalékos a cég adatai szerint. A társaság becslése szerint tavaly a teljes játékeladás 20 százaléka valósult meg online felületen.

A Regio a hagyományos offline kereskedelemben realizálja forgalma 90 százalékát, ám egyre többen vásárolnak interneten keresztül is - mondta el Gyaraki Dávid. A Regio Játék eladási statisztikái szerint tavaly 65 százalékkal több, 52 ezer megrendelés érkezett online, ezen belül is dinamikusan nőtt az okoseszközökről bonyolított vásárlások aránya.

Tavaly 19 százalékról 26 százalékra nőtt a webáruházat tabletről vagy okostelefonról megtekintők száma, ezért folyamatosan fejlesztik ezt a felületet is - tette hozzá. A Kft.-t 1990-ben, családi vállalkozásként alapította Gyaraki József, a cég ügyvezetője. A piacvezető játékforgalmazó már országszerte több mint 32 játékbolttal rendelkezik, webshopjából a főszezonban 10 ezer különböző játék rendelhető, a cég 450 dolgozót foglalkoztat.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com