KPMG: a cégvezetők közel fele szerint az idén még nem normalizálódik az üzleti élet

A cégvezetők közel fele 2022 előtt nem tartja valószínűnek, hogy   visszazökkenjen az üzlet a normalitásba, a válaszadók egyharmada viszont úgy véli, ez még az idén megtörténik - közölte a KPMG könyvvizsgáló friss kutatásának eredményeit az MTI-vel hétfőn.A járvány okozta változások a menedzserek 24 százaléka szerint tartós módosulásokat hoznak üzleti gyakorlatukban. A cégvezetők 61 százaléka csak azután kezdi az irodába való visszatérés megszervezését, miután a lakosság legalább 50 százaléka már részesült az oltásban - ismertették.

    
A felmérés szerint a cégek csupán egyötöde kívánja az új munkatársakat zömmel távolról foglalkoztatni, ez az arány jelentősen visszaesett a tavalyi 73 százalékhoz képest. Mindössze tízből hárman terveznek olyan hibrid megoldást, amelynek a munkatársak túlnyomó többsége hetente 2-3 napot otthonról dolgozik.
    

A vezérigazgatók mindössze 17 százaléka nyilatkozott úgy, hogy csökkenteni fogja az irodai területeket a világjárvány következtében, míg 2020 augusztusában a válaszadók 69 százaléka állította ugyanezt - közölte a KPMG. A kockázatok élére a megkérdezett cégvezetők válaszai alapján a kiberbiztonság került. A top öt üzleti kockázat közé tartozik még továbbá a kutatás alapján a szabályozói környezet, az adókockázat, a beszállítói lánc okozta rizikó és a környezeti és klímaváltozás okozta fenyegetettség.
    

Az ESG tényezők - környezeti (environmental), társadalmi (social) vagy irányítási (governance) - esetében a vezérigazgatók 49 százaléka szigorúbb gyakorlatot tervez - derül ki a kutatásból. Szinte valamennyi megkérdezett (96 százalék) nagyobb hangsúlyt kíván adni az ESG programok társadalmi (social) elemére. A KPMG szerint a felsővezetők már nem külső hatásként tekintenek a klímaváltozásra, hanem ezt is úgy kezelik, mint amivel kapcsolatban konkrét teendőjük van.
    

Az elkövetkező 3 évben a világgazdaság növekedését illetően szkeptikusak a vállalatvezetők, 42 százalékuk számít csupán növekedésre. Saját vállalatuk jövőjét ugyanakkor optimistábban látják, 88 százalékuk prognózisában szerepel növekedés. A könyvvizsgáló a felmérés keretében 500 cégvezetőt kérdezett meg három évre előre tekintő üzleti és gazdasági kilátásaikról február-márciusban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com