KSH: 3,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak februárban (3. rész)

Februárban a fogyasztói árak átlagosan 3,1 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, a piac 2,9 százalékot várt - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.Az egyszeri és szezonális hatásokkal érintett termékektől megszűrt úgynevezett maginfláció 3,5 százalékra emelkedett februárban a januári 3,2 százalékot és a decemberi 2,8 százalékot követően.

    
Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta: a maginfláció hat éve, 2013. februárban volt ennél magasabb, 3,6 százalék, 2018 februárjában 2,4 százalékot mértek. Az elmúlt egy évben egyértelműen az élelmiszerek ára emelkedett a legnagyobb mértékben, ami a maginfláció emelkedésére is hatott. A jövedéki adó emelése miatt a szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 7,0 százalékkal emelkedett.


    

Az üzemanyagok árában 12 hónap alatt 1,6 százalékos csökkenést mértek, tehát kisebbet a januári 3,0 százalékosnál, az előző hónaphoz mérve október óta először emelkedett a benzinár februárban 0,9 százalékkal, ami szintén felfelé húzta a múlt havi alapmutatót. Egy év alatt az élelmiszerek ára 5,2 százalékkal nőtt, a januári 4,2 százalékos emelkedés után, januárhoz viszonyítva pedig 1,5 százalékkal emelkedtek az árak.


Az idényáras élelmiszerek ára 23,3 százalékkal, ezen belül a burgonya 76,0 százalékkal, a friss zöldség ára 39,8 százalékkal emelkedett. A liszt 10,1, a péksütemények 9,7, a kenyér 6,7 százalékkal lett drágább, mint tavaly februárban, a házon kívüli étkezés 6,8, százalékkal kerül többe. Ugyanakkor a tojás 17,4, a tej 8,4, a cukor 6,5 százalékkal olcsóbb lett.
   

A szeszes italok ára 4,5, a dohányáruké 9,6 százalékkal emelkedett. A szolgáltatásokért 2,7, ezen belül a lakásjavítási és karbantartási szolgáltatásokért 12,1, a postai szolgáltatásokért 5,4 százalékkal kellett többet fizetni. A lakbérek 7,9 százalékkal emelkedtek. A belföldi üdülés 6,1 százalékkal kerül többe, mint tavaly februárban, lassult az emelkedés üteme a januári 8,8 százalékhoz képest. A telefon és az internet továbbra is olcsóbb, mint egy éve.
    

A háztartási energia 1,2 százalékkal drágult, ezen belül a palackos gáz 12,4, a tűzifa 8,1 százalékkal, az áram, a vezetékes gáz és a távfűtés ára nem változott. A tartós fogyasztási cikkek inflációja a januári 0,8 százalék után 0,7 százalékos volt. Legjobban továbbra is az új autók ára emelkedett 7,4 százalékkal, a használt autók árcsökkenése 6,7 százalékosra mérséklődött a januári 7,1 százalékról.
    

A ruházati termékek áremelkedése a januári 1,5 százalékosról 2,1 százalékosra nőtt februárra. Egy hónap alatt a fogyasztói árak átlagosan 0,6 százalékkal nőttek februárban. Az élelmiszerek ára 1,5 százalékkal emelkedett, ezen belül az idényáras élelmiszereké 6,0, a száraztésztáé 3,1, a cukoré 2,2 százalékkal. A szeszes italok, dohányáruk 0,5 százalékkal többe kerültek, ezen belül a sör 1,4 százalékkal drágult. A szolgáltatások ára 0,3 százalékkal nőtt, ezen belül a postai szolgáltatásokért 2,4 százalékkal kellett többet fizetni. A szezon végi kiárusítások eredményeként a ruházkodási cikkek 1,1 százalékkal kevesebbe kerültek a januári 2,1 százalékos esés után.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com