KSH: 5,5 százalékos volt a szeptemberi infláció

Szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 5,5 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).Az emelkedés megegyezik az elemzők előzetes várakozásával. Ennél magasabb inflációt kilenc évvel ezelőtt, 2012 októberében mértek utoljára.

Eddig a júniusi 5,3 százalékos infláció volt idén a legmagasabb, amelyet júliusban 4,6 százalékos, majd augusztusban 4,9 százalékos pénzromlás követett.
    

Az éves maginfláció az augusztusi 3,6 százalékról 4,0 százalékra nőtt, ami tavaly augusztus óta a legmagasabb érték. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,2 százalékkal nőttek. Az elmúlt egy évben a dohányáruk 17,8 százalékkal, a járműüzemanyagok 21,6 százalékkal drágultak. Az élelmiszerek ára átlagosan 4,4 százalékkal emelkedett, ezen belül a zsiradékok 18,6 százalékkal, köztük az étolaj 32,6, a margarin 15,4 százalékkal drágult. A burgonya 17,4, a friss zöldség 15,1 százalékkal lett drágább tavaly szeptember óta. A munkahelyi étkezés ára 9,4, a baromfihúsé 9,2 százalékkal, a büféáruké 7,6, az éttermi étkezésé 7,3 százalékkal emelkedett.
    

A tartós fogyasztási cikkekért 5,1, ezen belül az ékszerekért 12,9, a szobabútorokért 11,6, az új személygépkocsikért 7,9 százalékkal kellett többet fizetni. A szolgáltatások díja 3,2 százalékkal emelkedett, ezen belül a lakásjavítás és -karbantartás 13,5, a járműjavítás és -karbantartás 8,3 százalékkal került többe. A postai szolgáltatások tarifái 7,2 százalékkal emelkedtek, a telefon és internet viszont 1,4 százalékkal olcsóbb lett egy év alatt. Az üdülés egy hónap alatt 9,8 százalékkal lett olcsóbb, de így is 6,4 százalékkal drágább volt, mint tavaly szeptemberben.
    

A fogyasztói árak átlagosan 0,2 százalékos havi drágulásán belül az idényáras termékek nélkül számolt élelmiszerárak 0,4 százalékkal lettek magasabbak, a járműüzemanyagok ára 0,4 százalékkal, a tartós fogyasztási cikkek 0,9 százalékkal, a ruházkodási cikkek ára 0,7 százalékkal nőtt. A szolgáltatásokért 0,5 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, főként az üdülési szolgáltatások és a hírközlési szolgáltatások 2,7 százalékos árcsökkenése következtében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com