KSH: decemberben 305 ezer forint fölé nőtt a bruttó átlagkereset

A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 5,5 százalékos és 7,1 százalékos volt a bruttó és a nettó keresetek éves emelkedése, ezzel átlagosan meghaladták a 305 ezer, illetve 203 ezer forintot - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 192 100 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 199 300 forintra becsülhető.



Az év utolsó hónapjában a decemberi 1,8 százalékos inflációval számolva a nemzetgazdaság egészében 5,4, a közfoglalkoztatottak nélkül 5,3 százalékkal nőttek a reálbérek éves összevetésben.

A vállalkozásoknál a bruttó bérek 4,4, a nettó 6,0 százalékkal nőttek az előző év decemberével összehasonlítva, a költségvetési szférában 8,5, illetve 10,2 százalékos volt a növekedés. Tavaly január-decemberben a bruttó átlagkereset 263 200 forint volt, 6,2 százalékkal több az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 5,7 százalékos emelése, a fegyveres testületek illetményemelése, az egészségügyi és a szociális területen dolgozók részére kifizetett emelt bérkiegészítés, illetve kiegészítő pótlék is hatással volt - közölte a KSH. 2016-ban a nettó keresetek emelkedése - a személyijövedelemadó-kulcs 1 százalékpontos csökkenése miatt - a bruttó bér átlagát meghaladó mértékű, 7,8 százalék volt. Tavaly a bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak, elérték az 519 ezer forintot, a legalacsonyabbak pedig - 154 400 forinttal - a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén.

A költségvetési szférában és a nonprofit szervezeteknél dolgozók egy része, mintegy 142 ezren az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó kompenzációt kaptak, összegük átlagosan 9400 forint volt. Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 175 ezer forint volt. 2016-ban a családi adókedvezmény igénybevételének szabályai - elsősorban a kétgyermekes családok esetében - jelentősen módosultak.

A kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 182 200 forintra becsülhető - hívta fel a figyelmet a KSH. A fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 0,4 százalékos növekedése mellett a reálkereset 7,3 százalékkal emelkedett. A rendszeres bruttó (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek 6,1 százalékkal nőttek.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com