KSH: júniusban 20,1 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos hónapjához képest

Júniusban a fogyasztói árak átlagosan 20,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,3 százalékkal nőttek. Az élelmiszerek ára egy év alatt 29,3 százalékkal emelkedett, ezen belül leginkább az édesipari lisztesárué (53,0 százalék), a kenyéré (48,6 százalék), a tejtermékeké (41,4 százalék), a tojásé (40,1 százalék), a vaj és vajkrémé (35,6 százalék), a péksüteményeké (33,3 százalék), a száraztésztáé (30,4 százalék), a tejé (26,7 százalék) és a sajté (23,3 százalék).

A termékcsoporton belül a liszt (5,8 százalék) és az étolaj (3,1 százalék) ára nőtt a legkisebb mértékben.
   

A háztartási energia 34,3 százalékkal drágult, ezen belül a vezetékes gáz 43,0, a palackos gáz 44,6, az elektromos energia 26,6 százalékkal. A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 18,7 százalékkal, ezen belül a szeszes italoké 24,4 százalékkal nőtt. A tartós fogyasztási cikkekért 6,1 százalékkal, ezen belül a konyha- és egyéb bútorokért 14,6, az új személygépkocsikért 14,5, a fűtő- és főzőberendezésekért 13,9, a szobabútorokért 9,5 százalékkal kellett többet fizetni.
   

Az állateledelek ára 47,6 százalékkal, a mosó- és tisztítószereké 36,9, a testápolási cikkeké 24,1, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 11,5 százalékkal lett magasabb. A járműüzemanyagok 20,2 százalékkal drágultak. A szolgáltatások díja 14,4 százalékkal emelkedett, ezen belül az autópálya-használat, gépkocsikölcsönzés, parkolás 27,0, a sport- és múzeumi belépők 26,1, a járműjavítás és -karbantartás 22,1, az üdülési szolgáltatás 21,0, a lakásjavítás és -karbantartás 18,5, a taxi 18,2 százalékkal került többe.
    

A fogyasztói árak átlagosan 0,3 százalékos havi emelkedésén belül az élelmiszerek ára 0,4 százalékkal csökkent. Ezen belül az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs) 3,2 százalékkal, a vaj és vajkrém 2,8, a tej 2,7, a sajt 2,3, a száraztészta 1,6 százalékkal került kevesebbe. A csokoládé és kakaó 1,9, a sertéshús 0,8 százalékkal drágult.
   

A háztartási energia ára 2,1 százalékkal mérséklődött, ezen belül a vezetékes gázért 4,1 százalékkal kellett kevesebbet fizetni. A járműüzemanyagok ára 2,2 százalékkal emelkedett. A mosó- és tisztítószerek ára 2,4, a testápolási cikkeké 0,6, az állateledeleké 1,1 százalékkal magasabb lett. A szolgáltatások 0,9 százalékkal drágultak, ezen belül az üdülési szolgáltatásokért 6,6, a társasházi közös költségért 1,5, a lakbérért 0,8 százalékkal többet kellett fizetni - közölte a KSH.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com