KSH: márciusban az egy évvel korábbinál 3,4 százalékkal kisebb, az előző hónaphoz képest 0,7 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

2025 márciusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 3,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 0,7 százalékkal meghaladta a 2025. februárit - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 0,1, az egyéb építményeké 8,9 százalékkal mérséklődött márciusban az előző év azonos hónapjához képest.

2025 első negyedévében az építőipar termelői árai 5,4 százalékkal magasabbak voltak, mint az előző év azonos időszakában.

Az építőipari ágazatok közül az épületek építése esetében 27,8, az egyéb építmények építésénél 1,8 százalékkal bővült a termelés volumene. A legnagyobb súlyú ágazat, a speciális szaképítés termelése 20,1 százalékkal csökkent márciusban az előző év azonos hónapjához képest. A megkötött új szerződések volumene 27,3 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké - az előző évi, magas bázishoz képest - 41,3 százalékkal visszaesett, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 10,4 százalékkal emelkedett.

Az építőipari vállalkozások március végi szerződésállományának volumene 3,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 14,7 százalékkal kisebb, az egyéb építményekre vonatkozóké 20,7 százalékkal nagyobb volt a 2024. márciusinál. 2025 első három hónapjában az építőipari termelés volumene 5,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

A KSH jelentése kitért arra is, hogy az építőipar ágazatain belül 2025 első negyedévében az egyéb építmények építésében és a legnagyobb súlyú, speciális szaképítésben egyaránt 6,0, az épületek építése vonatkozásában 4,1 százalékkal emelkedtek az árak 2024 első negyedévéhez mérten. Az építőipar termelői árai 2,2 százalékkal magasabbak voltak a 2024. negyedik negyedévinél.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com