KSH: novemberben a fogyasztói árak 3,7 százalékkal haladták meg az előző év azonos havi értékeket
Novemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, 0,5 százalékkal pedig az előző havikat - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).A járműüzemanyagok ára 2,4 százalékkal felülmúlta a 2024. októberit. Tavaly novemberhez viszonyítva az élelmiszerek ára 4,9 százalékkal nőtt, ezen belül a liszté 39,3 százalékkal, a tejé 16,6, a csokoládé és kakaóé 12,8, a gyümölcs- és zöldségléé 11,7, az étolajé 10,1, a tojásé 9,8, a vaj, vajkrémé 9,7, az éttermi étkezésé 7,9, az alkoholmentes üdítőitaloké 6,3 százalékkal. A termékcsoporton belül a száraztészta ára 6,4 százalékkal, a cukoré 5,8, a margariné 2,7 százalékkal csökkent 12 hónap alatt.
A szolgáltatások 7,0 százalékkal drágultak, ezen belül az autópályadíj, gépjárműkölcsönzés, parkolás, valamint a lakbér 10,9 százalékkal, a járműjavítás és -karbantartás 10,5, a sport- és múzeumi belépők 9,6, a lakásjavítás és -karbantartás 8,8, a testápolási szolgáltatások 8,7, a társasházi közös költség 8,4, az üdülési szolgáltatás 7,3 százalékkal.
A szeszes italok, dohányáruk ára 4,0 százalékkal emelkedett, ezen belül a szeszes italoké 4,1 százalékkal. A háztartási energiáért 3,2 százalékkal, ezen belül a vezetékes gázért 6,3, az elektromos energiáért 0,3 százalékkal kevesebbet kellett fizetni. A tartós fogyasztási cikkek ára 0,2 százalékkal mérséklődött, ezen belül a használt személygépkocsik 6,6 százalékkal kevesebbe, az ékszerek 13,8, az új személygépkocsik 5,6, a szobabútorok 2,0, a konyha- és egyéb bútorok 1,2 százalékkal többe kerültek.
A gyógyszer, gyógyáruk 3,9, a járműüzemanyagok 0,7 százalékkal drágultak. Októberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,5 százalékkal növekedtek. Az élelmiszerek átlagosan 0,9 százalékkal drágultak, ezen belül a tojás 11,9, a gyümölcs- és zöldséglé 3,8, az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 3,0, az alkoholmentes üdítőitalok 2,8, a tejtermékek 1,7, a sertéshús 0,7, a liszt 0,5 százalékkal többe, a cukor 3,7, az étolaj 1,7, a tej 0,3 százalékkal kevesebbe került.
A járműüzemanyagok ára 2,4 százalékkal nőtt. A háztartási energiáért átlagosan 0,4 százalékkal többet kellett fizetni, ezen belül a palackos gázért 1,5, a vezetékes gázért 0,9 százalékkal. A szolgáltatások díja átlagosan 0,2 százalékkal nőtt, ezen belül a lakbér 0,8 százalékkal többe, az üdülési szolgáltatások 0,3 százalékkal kevesebbe kerültek - közölte a KSH.
(Forrás: MTI)

Hozzászólások