KSH: októberben 9,9 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest, a járműüzemanyagok és az élelmiszerek ára szeptemberhez viszonyítva csökkent

A fogyasztói árak októberben átlagosan 9,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, szeptemberhez viszonyítva pedig átlagosan 0,1 százalékkal csökkentek, ezen belül a járműüzemanyagok 3,8, az élelmiszerek 0,1 százalékkal lettek olcsóbbak - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).Az élelmiszerek ára 10,4 százalékkal emelkedett 12 hónap alatt, ezen belül leginkább a cukoré (54,4 százalék), a csokoládé és kakaóé (23,8 százalék), az alkoholmentes üdítőitaloké (szintén 23,8 százalék), valamint a büféáruké (22,0 százalék).
    

A termékcsoporton belül a tojás ára 16,9, a liszté 15,4, a sajté 6,4, a margariné 4,2 százalékkal csökkent. A KSH jelentése szerint a háztartási energia 16,1 százalékkal olcsóbb lett, ezen belül a vezetékes gázért 33,5, az elektromos energiáért 3,4 százalékkal kevesebbet, a tűzifáért 5,4, a palackos gázért 4,7 százalékkal többet kellett fizetni.
   

A járműüzemanyagok ára 30,2 százalékkal nőtt. A szolgáltatások 13,2 százalékkal drágultak, ezen belül az autópálya-használat, gépkocsikölcsönzés, parkolás 21,3, az üdülési szolgáltatás 17,8, a járműjavítás és -karbantartás 16,3, a sport- és múzeumi belépők 14,7 százalékkal többe, az utazás munkahelyre, iskolába 21,7 százalékkal kevesebbe került.
    

A szeszes italok, dohányáruk ára 11,6, ezen belül a szeszes italoké 13,7 százalékkal nőtt. A tartós fogyasztási cikkekért 0,7, ezen belül a konyha- és egyéb bútorokért 10,4, a fűtő- és főzőberendezésekért 5,9, az új személygépkocsikért 4,7, a szobabútorokért 4,4 százalékkal többet, a használt személygépkocsikért 9,1 százalékkal kevesebbet kellett fizetni. Az állateledelek ára 29,3, a mosó- és tisztítószereké 20,0, a testápolási cikkeké 9,9, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 4,3 százalékkal magasabb lett.
    

Szeptemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal csökkentek. Az élelmiszerek ára is átlagosan 0,1 százalékkal mérséklődött egy hónap alatt, ezen belül a margarin 2,5, a sajt 1,2, a cukor 1,1, a liszt 1,0 százalékkal kevesebbe, a csokoládé, kakaó 2,2, az alkoholmentes üdítőitalok 0,7 százalékkal többe kerültek.
    

A járműüzemanyagok ára 3,8 százalékkal csökkent. A szezonváltás következtében a ruházkodási cikkek 3,2 százalékkal drágultak. A háztartási energiáért 0,3 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, ezen belül a tűzifa ára 1,2 százalékkal csökkent, a vezetékes gázé nem változott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com