KSH: tavaly novemberben 843 millió euró volt a kiviteli többlet

Tavaly novemberben az export 3,1 százalékkal nőtt euróban számolva az egy évvel korábbihoz képest, az import 2,1 százalékkal emelkedett. A külkereskedelmi áruforgalom havi többlete 843 millió euró volt, 87 millióval több, mint egy évvel azelőtt, de elmaradt a szeptemberi 939 millió eurós rekordtól - jelentette a második becslés alapján hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

kshA január 9-én kiadott első becslés szerint az export euróban 3,2, az import 2,4 százalékkal nőtt novemberben az egy évvel korábbihoz hasonlítva. A többletet hajszállal kisebbre, 832 becsülte akkor a KSH.

A múlt év január-novemberében a kivitel 3,5, a behozatal 4,0 százalékkal nőtt euróban és a 6,177 milliárd euró kiviteli többlet 153 millió euróval kisebb volt az egy évvel korábbinál. Az euróban számolt mérsékelt növekedés mellett az export volumene 6,7, az importé 8,2 százalékkal haladta meg a 2013 első tizenegy havit.

Január-november átlagában az euró 4,0, a dollár 3,0 százalékkal erősödött a forinttal szemben, miközben a forintban számolt exportárak 0,9, az importárak pedig csak 0,1 százalékkal emelkedtek - derül ki a KSH adataiból.

A gépek és szállítóeszközök exportja euróban 4,9, a behozatal 4,1 százalékkal nőtt 2013 első tizenegy hónapjához hasonlítva. A közúti jármű forgalmát továbbra is dinamikus növekedés jellemezte: a kivitel volumene harmadával, a behozatal negyedével bővült a bázisidőszaki szinthez képest. Ezen belül jelentősen nőtt a személygépkocsik exportja, valamint a gépjármű alkatrészek és tartozékok importja, mindkét termékkörnél a német reláció volt a meghatározó.

A külkereskedelmi forgalom mintegy harmadát kitevő feldolgozott termékek kivitele euróban 4,2, importja 6,1 százalékkal haladta meg a 2013. január–novemberi szintet.

Dinamikusan, több mint 10 százalékkal bővült az illóolaj, illat- és tisztítószer – azon belül elsősorban az illatanyag-keverékek – mindkét irányú kereskedelme. A gyógyszer és gyógyszerészeti termék, részben új elosztó központok megjelenése folytán élénkülő forgalma az időszak végére a főcsoport átlagához hasonló mértékű növekedést ért el, közölte a KSH.

2014. első tizenegy hónapjában az energiahordozók importja euróban 0,5 százalékkal elmaradt, volumenét tekintve viszont 11,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Ugyanakkor az energiabehozatal felét adó kőolaj és kőolajtermék importvolumene több mint 5 százalékkal haladta meg az előző év első kilenc hónapjának szintjét. Novemberben a gáz importja nem érte el az előző évit, az időszak egészét tekintve a természetes és mesterséges gáz importvolumene így is több mint ötödével haladta meg a 2013 azonos időszaki szintet. A villamos energia importvolumene több mint tizedével nőtt.

Az élelmiszerek, italok, dohánytermékek exportja euróban 0,6 százalékkal csökkent, míg az import 4,2 százalékkal bővült 2013. január–novemberéhez képest. A gabona- és gabonakészítmény kivitele - főként a búzakiszállítások visszaesése miatt - az utóbbi három hónapban jelentősen alatta maradt a bázishavi szintnek, a teljes időszakot tekintve kis mértékben meghaladta azt.

Dinamikusan bővült az állati takarmány exportja, a kávé, tea, kakaó, fűszer importja, valamint az egyéb táplálkozásra alkalmas termék és készítmény - elsősorban az étrend-kiegészítők, élelmiszer-alapanyagok és adalékanyagok mindkét irányú forgalma.

A novemberi kivitel 79, a behozatal 75 százalékát az Európai Unió tagállamaival bonyolódott le. A többlet ebben a viszonylatban 7,512 milliárd euró (2317 milliárd forint) volt, ami 1352 millió euróval kevesebb az előző évinél. Az EU-n kívüli országokkal folytatott kereskedelemben viszont javult a mérleg: 1,335 milliárd euró volt a deficit, 1,199 milliárddal kisebb a tavalyinál.

A Nemzetgazdasági Minisztérium várakozásai szerint a 2014-es év kedvezően zárulhat a külkereskedelemben, a növekedés pedig az idei évben is folytatódni fog. A minisztérium közleménye emlékeztet arra, hogy a bővülést támogatja egyebek mellett a közel másfél éve erősödő fogyasztás és több mint egy éve növekvő ipari termelés, de további jelentős növekedést hozhat a Suzuki év eleji modellváltása és az Audi három műszakra való átállása is.

MTI

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com