Különleges kertészeti és akvakultúrás termékek előállítására kutatás indult a Veresi Paradicsom Kft. vezetésével

A Veresi Paradicsom Kft. konzorciumi vezetésével csaknem 1,2 milliárd forint összköltségű kutatás indult különleges kertészeti és akvakultúrás termékek előállítására speciális fényforrások alkalmazásával.A 2015 óta Veresegyházon működő, 66 munkavállalót foglalkoztató cég, a 6,2 hektáros üvegházában magas beltartalmi értékű paradicsomkülönlegességeket előállító magyar tulajdonú vállalat az MTI-vel közölte: a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. (BZN), Carbotech Magyarország Kft.

és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) konzorciumi részvételével megvalósuló projekthez több mint 700 millió forint támogatással járul hozzá a Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Innovációs Alap.
    

Alapvető célkitűzésük, hogy mesterséges, szabályozható spektrumú megvilágítással rendelkező, teljesen vagy részben zárt rendszerű, különböző halfajok nevelésével, azaz akvapóniával kombinált mikrozöld és egyéb zöldségfajokra vonatkozó termesztési technológiákat dolgozzanak ki. Ismertetésük szerint olyan víztisztító rendszer megalkotását tervezik, amely képes az üvegházban már felhasznált termálvíz tisztítására, amely így alkalmassá válik a növényházakban termesztett növények részbeni öntözésre (hidropónia), a növényházak nyári klímaszabályozásában hűtőközegként történő felhasználására és különböző halfajok nevelésére.


Hozzátették, a hidropóniás termesztés során zárt termesztő berendezésben a mikrozöldeket, talaj nélkül, automata klímaszabályozással állítják elő, a szükséges fény is mesterségesen szabályozott, világító dióda alapú fényforrás segítségével. "A rendszerek lehetővé tennék a teljesen tiszta, növényvédőszerektől mentes, magas beltartalmi értékű zöldségfajok termesztését" - áll a közleményben.
   

A konzorcium vezetője a Veresi Paradicsom Kft., piacvezető a hidrokultúrás prémium típusú paradicsomfajták termesztésében Magyarországon. A MATE részéről a Kertészettudományi Intézet, valamint az Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézet kollégái szakértőként vesznek részt a projektben a mikrozöldségek termesztése és a halfajok tenyésztése területén.


A Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. feladatai a projekt célok eléréséhez szükséges laboratóriumi kísérletek elvégzése, fermentációs folyamatok, illetve mikroorganizmusok szaporításának nyomon követése, optimalizálása és méretnövelése pilot, illetve üzemi szinten, a lehető legmagasabb hatóanyag tartalom elérése, továbbá termelékenység fokozása, költséghatékonyabbá tétele érdekében. A Carbotech Magyarország Kft. az akvapóniás és hidropóniás rendszerek gyártásához szükséges berendezések kifejlesztésével, valamint alternatív szervetlen adalékok fejlesztésével és azok hatásának vizsgálatával foglalkozik - írták.
    

A projektben vizsgálják a hidropóniás termesztésből elfolyó víz akvapóniás hasznosításának lehetőségét is. A vállalat beszámolt arról is, hogy a tervek szerint kifejlesztenek egy hatékony, jól tárolható és könnyen adagolható növénynövekedést serkentő mikrobiális készítményt, illetve levéltrágyát, amely alkalmazható hidropóniás rendszerekben, serkentve a gyökér- és hajtásnövekedést, illetve növelve a fotoszintetikus aktivitást.


A projekt eredményeként létrejön egy molekuláris biológiai alapú, a rendszerhez optimalizált növénypatogén kimutatási módszertan is, amely támogatja a célzott beavatkozást a növénynevelés során. Márkus Zsolt ügyvezető az MTI érdeklődésére elmondta, hogy cégük 2020-ban 1,4 milliárd, 2021-ben 1,5 milliárd forintos árbevételt ért el, adózott eredményük tavalyelőtt 32 millió, tavaly pedig - a még nem végleges adatok szerint - 10 millió forint volt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com