Lezárult a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem számvevőszéki utóellenőrzése

Az ÁSZ 2015 februárjában hozta nyilvánosságra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 2009 és 2013 közötti gazdálkodásának és működésének szabályszerűsége ellenőrzéséről készült jelentését.

A most lezárult utóellenőrzés célja ezzel összhangban annak értékelése volt, hogy a számvevőszéki jelentés alapján készített intézkedési tervben meghatározott feladatokat az ellenőrzött szervezet végrehajtotta-e. Az utóellenőrzés a 2015. február 24. és 2017. március 21. közötti időszakra terjedt ki. Az ÁSZ megállapította, hogy a kancellár nem biztosította a közpénzek szabályszerű, ellenőrizhető felhasználását, nem gondoskodott arról, hogy az Állami Számvevőszék által korábban azonosított szabálytalanságok a jövőben ne forduljanak elő.



A számviteli szabályzatok aktualizálása és a gazdálkodással összefüggő egyes szabályzatok elkészítése elmaradt, ezzel a kancellár nem biztosította az egyetem alapvető működésének feltételeit. A kancellár továbbra sem működtette az egyetem kockázatkezelési rendszerét, mert nem mérte fel és nem állapította meg az egyetem tevékenységében, gazdálkodásában rejlő kockázatokat, nem határozta meg az egyes kockázatokkal kapcsolatban szükséges intézkedéseket, valamint azok teljesítésének folyamatos nyomon követésének módját.



A kancellár nem gondoskodott a gazdálkodási adatokon alapuló vezetői információs rendszer kialakításáról és működtetéséről, nem intézkedett a szabályszerű közpénzfelhasználást biztosító első védelmi vonal, a belső ellenőrzés működési hiányosságainak megszüntetéséről. A kancellár továbbra sem biztosította, hogy az utólagos elszámolásra felvett előlegek elszámolásakor betartsák a vonatkozó belső szabályzat előírásait és nem gondoskodott arról, hogy a követelések értékelése szabályszerűen történjen. A személyi juttatás számfejtése előtt a teljesítésigazolás elmaradt, így a kancellár továbbra sem intézkedett a szabályszerű kifizetéseket biztosító kontrollok működése érdekében. A kancellár nem gondoskodott a 2015/2016-os tanévre vonatkozó térítési díjak, a hangszer-, és 2015. évi terem bérbeadás díjának önköltségen alapuló megállapításáról.

Az ÁSZ figyelemfelhívó levéllel fordul az egyetem kancellárjához, hogy intézkedjen a szabályszerű feladatellátás érdekében a feltárt hiányosságok megszüntetése iránt. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az intézkedési tervében vállalt feladatát határidőben végrehajtotta. Az Állami Számvevőszék 2014-ben és 2015-ben elvégezte mind a 28 állami és két egyházi fenntartású felsőoktatási intézmény átfogó ellenőrzését. Az ÁSZ az ellenőrzések során súlyos gazdálkodási szabálytalanságokat tárt fel, javaslataival hozzájárult az ágazat működését szabályozó törvények megújításához, az intézmények pénzügyi- és vagyongazdálkodására vonatkozó előírások megerősítéséhez, valamint a gazdálkodás irányításának átalakításához.

Az utóellenőrzések során az ÁSZ az ellenőrzési megállapítások alapján összeállított intézkedési tervek végrehajtását értékeli, amelyek egyúttal visszacsatolást adnak az ÁSZ jelentéseinek hasznosításáról is.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com