Lízingkonferencia - Patai: a magyar bankok a különadó nélkül is veszteségesek lennének

A kormány gazdaságpolitikája miatt a speciális bankadó nélkül is veszteségesek lennének a magyar bankok - mondta Patai Mihály, a UniCredit Bank elnök-vezérigazgatója és a Magyar Bankszövetség elnöke a Magyar Lízingszövetség által rendezett konferencián, csütörtökön Herceghalmon.

pénzA vállalati hitelek 7-8 éve csökkennek. Patai Mihály ehhez kapcsolódóan megjegyezte, hogy a nagy termelő társaságok 20 százalékban vesznek igénybe magyar banktól forinthitelt, a többi euróhitel, amelyet külföldi vagy magyar banktól vesznek fel. "Ezért nincs jelentősége annak a vitának, hogy mikor lépünk be az eurózónába, ha már bent vagyunk" - tette hozzá.

A lakossági hitelezésről szólva a szakember azt emelte ki, hogy a havi hitelkihelyezés mindössze 12 százaléka a 2007. évinek. Jelenleg négy bank van bajban, ezek közül kettőnek a működése nem javítható - tette hozzá, konkrét cégnevek említése nélkül.

A magyar bankok tőkeellátottsága - egyébként - megfelelő, az uniós 10 százalék körüli átlaggal szemben 16 százalék fölötti, mivel a tulajdonosaik feltőkésítettek azokat.

Patai Mihály kiemelte a likviditásimport csökkenését: a magyar bankok a német, osztrák és olasz megtakarításokból hiteleztek, de ez a kihelyezések visszaesésével szinte megszűnt. A hitelezés drasztikus visszaesése miatt a bankok nem járulhatnak hozzá a gazdasági növekedéshez, mivel a "megtérülésük szétesett".

A kormány átrendezi a bankok státusát: a régiek terheit növeli, míg az újak kisebb teherrel indulnak - állapította meg tényként az elnök, de a jelenséget nem minősítette.

Kérdésre válaszolva Patai Mihály úgy vélte, nem lett volna helyes, ha a lízingcégek is kapnak az MNB gazdaságélénkítő hiteléből. A 2,5 százalékos kamatmarzs ugyanis kevés ebben a szektorban, továbbá az alacsony kamatú hitel kiszorította volna a normál hiteldíjú lízingfinanszírozást.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com