Lízingszövetség - Negyedével nőtt a lízingfinanszírozás tavaly

A múlt évben 453 milliárd forint összegben finanszírozott eszközöket, illetve ingatlanokat a Magyar Lízingszövetség 37 tagvállalata, ez 24 százalékkal magasabb a 2013. évinél - mondta Jenei Viktor, a szakmai szervezet elnöke kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

pénz

Az elnök kiemelte, hogy a finanszírozott összeg 23 százalékát, 103 milliárd forintot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramjának a keretében helyezték ki.
A finanszírozott eszközök bruttó értéke ugyan 38 százalékkal, 708 milliárd forintra emelkedett 2014-ben, de így is elmaradt a válság előttitől, amikor ez az érték elérte az 1600 milliárd forintot is - ismertette.

A finanszírozott összeg 40 százalékát - 183 milliárd forint - adták a járműszerződések, vagyis a személyautók, valamint ezek flottái.

A teherautók és az autóbuszok 25 százalékkal, 113 milliárd forinttal részesedtek a finanszírozott összegből. Az elnök kiemelte, hogy a múlt évben forgalomba hozott járművek 40 százaléka lízingben talált gazdára.
A különböző termelőeszközök részaránya 32 százalék, összegben pedig 147 milliárd forint volt.
A lakosság tavaly 3,3 milliárd forint lízing finanszírozást vett igénybe ingatlan vásárlásához. Ez jelentős növekedés a 2013. évi 1,4 milliárd forinthoz képest. A vállalkozások viszont csak 2,8 milliárd forint összeget igényeltek ingatlanfinanszírozáshoz, egy évvel korábban ez még 14 milliárd forint volt.
Az MNB növekedési hitelprogramjának keretében 360 milliárd forint volt a teljes kihelyezés 2014-ben, ennek 28 százalékát adta 10 lízingcég. A 103 milliárdnak a 46 százaléka volt mezőgazdasági gép, 42 százaléka pedig haszongépjármű.

Az Exim Bank programjába 3 lízing társaság kapcsolódott be, ezek 7,6 milliárd forintot helyeztek ki.
Jenei Viktor kitért ara is, hogy a deviza-kihelyezések elszámolása 100 milliárd forintjába kerül a tagvállalatoknak, de eddig még egyik sem jelezte, hogy ez működési problémát okozna.
Arra a kérdésre, hogy kidolgoznak-e javaslatot a svájci frankban eladósodott autóhiteleseknek Jenei Viktor azt mondta, hogy a lízingcégek kérelemre eddig is rögzítették a törlesztőrészleteket és rugalmassá tették a futamidőt.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com