Magyar Posta: elektronikus kézbesítési visszaigazolást vezetnek be a belföldi tértivevényes leveleknél

Elektronikus kézbesítési visszaigazolást vezetnek be a belföldi tértivevényes leveleknél 2021. január elsejétől - közölte a Magyar Posta csütörtökön az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a kézbesítésről a visszaigazolást 2021.

január elsejétől alapértelmezettként elektronikusan kapják meg, de továbbra is lehet kérni papír alapú értesítést. Ismertetik, hogy jelenleg a tértivevényes levél hagyományos feladásánál két nyomtatványt is ki kell tölteni. Egyik a feladóvevény, amely a feladás tényét igazolja az ügyfél számára, a másik a tértivevénylap, amelyet mostanáig a küldemény hátuljára ragasztott a posta, és kézbesítéskor ezt kellett aláírni, majd a levél kézbesítését követően az aláírt kézbesítési igazolást visszaküldte a posta a feladónak.

    
Felidézik, hogy az elektronikus feladást a posta 2020. júliusától árban is előnyben részesíti, de továbbra is lesz lehetőség a postákon a papíralapú feladásra is. Forrai Péter, a Magyar Posta üzleti vezérigazgató-helyettese a közleményben elmondta, a digitális megoldások pontosabb, gyorsabb kezelést nyújtanak, a magyarhoz hasonló rendszereket ma már más nemzeti posták is bevezettek - tette hozzá.
    

Az elektronikus kézbesítési rendszerrel Magyarország több mint 4,5 millió címhelye elérhető. Tavaly több mint 12 millió darab tértivevényes küldeményt kézbesített a posta - tájékoztatott a Magyar Posta Zrt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com