Magyar Posta: emelkednek a csomagfeladás árai június elsejétől

A Magyar Posta  június elsejétől átlagosan 6,1 százalékkal emeli a belföldi és a nemzetközi csomagfeladás díjszabását a költségek növekedése és a nemzetközi szállítási díjak drasztikus emelkedése miatt - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.Hangsúlyozzák, a vállalat portfóliójában továbbra is elérhető az egyetemes szolgáltatás alapján biztosított MPL Postacsomag, díja az üzleti alapon nyújtott MPL üzleti csomag szolgáltatási díjánál 12 százalékkal kedvezőbb. Részletezik, két kilogrammos súlyhatárig az MPL Postacsomag 110 forinttal lesz drágább június elsejétől, az MPL Üzleti Csomag pedig 115 forinttal házhoz szállításnál és 55 forinttal a csomagautomatára feladott küldeményeknél.

    
A lakossági csomagok többsége kisebb súlyú, a teljes feladott volumen mintegy kétharmada 2 kilogramm alatti, ennél a kategóriánál a drágulás 100 forint körüli. A csomagtermékek díjazása azonban nemcsak a súlytól függ, hanem attól is, hogy milyen kézbesítési szolgáltatás kapcsolódik hozzá, így például a csomagautomatán feladott csomagok díja a legalacsonyabb, míg a házhoz szállítással feladott termékeké a legmagasabb.
    

A nemzetközi csomagszolgáltatásban az átlagos áremelkedés a belföldi szolgáltatásokat meghaladó mértékű lesz, tekintettel arra, hogy a nemzetközi költségek, köztük kifejezetten a légi szállítási díjak jelentős mértékben emelkedtek március óta. A szállítási díjak több viszonylatban is 3-4-szeresére nőttek, ennek eredményeként a nemzetközi szolgáltatások díjai átlagosan 15,78 százalékkal emelkednek. Az Európai Unió országaiba címzett csomagküldemények lakossági feladási díja átlag alatt, 12 százalékkal drágul.
    

A Magyar Posta közölte, a társaság a hazai nagyobb csomaglogisztikai piaci szereplők közül utolsóként emeli meg árait, azt a piaci árváltozások 10 százalék alatti mértékéhez igazította. A nemzetközi csomagfeladás díjait a Magyar Posta a veszélyhelyzet elmúltával felülvizsgálja - írják a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com