Magyar vízipari vállalatok mutatkozhattak be Pekingben

A magyar víziparban rejlő lehetőségekről és Magyarország ezen a téren alkotott innovatív megoldásairól tájékozódhattak a szakmabeli érdeklődők kedden Pekingben, az első alkalommal megrendezett magyar-kínai vízipari csúcstalálkozón.A csúcstalálkozót a Magyarország és Kína diplomáciai kapcsolatfelvételének 70. évfordulója alkalmából tartott eseménysorozat részeként tartották meg öt magyar vízgazdálkodási vállalat és társulás képviselőinek részvételével, akik lehetőséget kaptak arra, hogy bemutassák tevékenységüket a potenciális partnereknek.

    
Csang Csung-ji, a kínai vízgazdálkodási minisztérium vezető közgazdásza megnyitó beszédében kiemelte: 2016-ban minisztériuma együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a magyar belügyminisztériummal a két ország közötti vízgazdálkodási együttműködésről, és azóta is szoros kapcsolatot ápolnak egymással.


    

Heincz Balázs, a Külgazdasági és Külügyminisztérium vízdiplomáciai osztályának vezetője az idén októberben harmadik alkalommal sorra kerülő, a vízügyi válságok megelőzésére fókuszáló Budapesti Víz Világtalálkozót ajánlotta a hallgatóság figyelmébe. A pekingi csúcstalálkozón először szakértők mutatták be a magyar, valamint a kínai vízgazdálkodás kihívásait, célkitűzéseit és megoldásait, továbbá a kérdéshez kapcsolódó környezetvédelmi intézkedéseket és finanszírozási struktúrákat.
   

Vang Hua, a kínai vízgazdálkodási minisztérium egyik helyettes osztályvezetője hangsúlyozta: Kínában az egy főre jutó vízkészlet rendkívül alacsony, mert bár 2,8 ezer milliárd köbméteres vízkincsével a világon a harmadik, a nagy népesség miatt az egy főre jutó mennyiség csupán a globális átlag 25 százalékát teszi ki. Hozzátette: épp emiatt a kínai kormányzat nagy hangsúlyt fektet a vízvédelemre és biztonságra, melyek a különféle intézkedések hatására folyamatosan javulnak, még a népesség növekedése, illetve a nagy ütemű gazdasági fejlődés ellenére is.
   

Lábdy Jenő, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese előadásában rávilágított: a magyar vízgazdálkodás nagyban függ a szomszédos országoktól, ezért Magyarország mindegyikőjükkel kétoldali megállapodást kötött, további mintegy 30 országgal pedig együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a vízgazdálkodás területén. A szakértő emellett bemutatta, hogy milyen korszerű módszereket alkalmaznak hazánkban az árvíz, a belvíz ás aszály okozta problémák megfékezésére és elhárítására.
    

A szakértők előadásait követően a jelenlévő magyar és kínai vállalatok, illetve intézmények mutatták be tevékenységüket, majd fogadás keretében lehetőségük nyílt a közvetlen kapcsolatfelvételre is. A találkozón résztvevő öt magyar vízipari vállalat és szervezet szerdától péntekig képviselteti magát a Pekingben rendezett 17. Kínai Környezetvédelmi Szakkiállításon (CIEPEC) is.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Európa 12 leggazdagabb családja

Európa 12 leggazdagabb családja

A magyar származású Soros György a 12. helyet foglalja el a listán.

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Öt pálya, amivel érdemes lesz szemezni itthon.

Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor.

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

A száz legeredményesebb Vas megyei vállalkozás nettó árbevétele 2015-ben több mint 1116 milliárd forint volt, az előző évhez képest 17,6 százalékkal nőtt - olvasható a TOP 100 Vas című reprezentatív k...

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Év végétől valamennyi lakossági földgázfogyasztót a Főgáz szolgál ki, miután utolsó lépésként beolvadással egyesül december 30-án a Főgáz és a kizárólagos tulajdonában lévő ENKSZ Észak-Dél Regionális ...

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Az ország számára az egyik legfontosabb kérdést, a legfőbb kihívást a versenyképesség javítása jelenti a következő években - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés költségvetési...

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

A lakossági szemlélet formálásban elért eredmények is hozzájárultak ahhoz, hogy javult az ország környezeti állapota - hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön az Országgyűlés...

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötte az adásvételi szerződést a felszámoló a Pápai Hús Csoport vagyonának értékesítésére meghirdetett pályázaton nyertes vevővel - közölte a Nemzeti Reorganizáiós Nonprofit Kft. felszámolóbiztos...

KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

Az első három negyedévében 5307 új lakás épült, 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek és az új lakások építésére vonatkozó egyszerű bejelentések együttes s...

NGM: a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoz ki a tárca az év végéig

NGM: a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoz ki a tárca az év végéig

A Nemzetgazdasági Minisztérium tervei szerint a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoznak ki az év végéig - mondta Hornung Ágnes, az NGM pénzügyekért felelős államtitkára cs...

http://ujhazak.com