Megemelték idei GDP-előrejelzésüket a Takarékbank elemzői

Az enyhülő külső kockázatok és az erőteljes működőtőke-beáramlás hatására 3,7 százalékról 4 százalékra emelték idei GDP-növekedési előrejelzésüket a Takarékbank elemzői, jövőre 3,5 százalékot várnak. Prognózisuk szerint 2020-ban 3,6 százalékos átlagos inflációval lehet számolni, a reálbérek átlagosan 5,3 százalékkal nőhetnek, az alapkamatot 2021 negyedik negyedéve előtt nem emelik - közölte a bank az MTI-vel.A Takarékbank elemzői szerint erős maradhat a növekedés üteme. A GDP növekedése 2018-ban 5,1 százalék, tavaly 4,9 százalék volt, az idén a 4 százalékra lassulhat. Továbbra is erőteljes marad azonban a bérkiáramlás, amit a munkaerőhiány, a szocho csökkentése, a minimálbér-emelések, valamint az állami szféra egyes ágazataiban történt bérmegállapodások is támogatnak. Így a fogyasztás bővülése továbbra is erős támasza marad a növekedésnek, amit segíthetnek a bejelentett családtámogatások is - írják.

    
A beruházási dinamika az előző két évihez képest lassulhat a magas bázis és a kapacitáskorlátok miatt (a 2018. évi 17,1 százalék és 2019-re várt 17,5 százalék után idénre 6,8, jövőre 2,3 százalékot prognosztizálnak).

Tavaly az uniós forrásbeáramlást messze meghaladó, 1700 milliárd forintnyi működőtőke-beruházásról született döntés, amelyek a következő években valósulnak meg, ahogy az uniós támogatású projektek döntő része is. A következő években a tisztán állami beruházások is érdemben felfutnak - teszik hozzá.
    

A prognózis szerint idén a középtávú cél felett lehet az infláció. Az importált infláció továbbra is alacsony lehet, ami a forint mérsékelt erősödésével fékezheti az inflációt az idei év második felében. Tavaly decemberben az üzemanyagárak egy évvel korábbi beszakadása miatt ismét 4 százalékra ugrott az infláció, így az éves átlagos infláció 3,4 százalékra emelkedett a 2018-as 2,8 százalékról, a maginfláció pedig tartósan 4 százalék közelébe került. Idén a bázishatások ellentétesen alakíthatják az inflációt, a sertéshús és -készítmények árai a korábbi várakozásoknál nagyobb mértékben emelik az élelmiszerárakat, míg az európai kilátások némi javulása miatt az importált infláció kevésbé ellensúlyozza az előbbi tényezőket, így 3,6 százalékos átlagos inflációt prognosztizál a Takarékbank.  
    

A kamatok gyors emelkedésére a tartósan magas hazai megtakarítási többlet miatt nem számítanak a Takarékbanknál, sőt úgy látják, amennyiben megérkeznek az uniótól a központi költségvetés által kifizetett uniós előlegek, átmenetileg nyomás alatt maradhatnak a pénzpiaci hozamok és kamatok. A monetáris politikában idén nem várnak szigorítást, arra számítanak, hogy legközelebb 2021-ben folytatódhatnak a normalizációs lépések. Az alapkamat emelését 2021 negyedik negyedéve előtt nem várják, 2021 végére 1 százalékos alapkamatot prognosztizálnak.  
    

A prognózis szerint mérsékeltebb ütemben ugyan, de stabilan tovább csökken a munkanélküliségi ráta, a 2018-as év átlagában 3,7 százalékig süllyedő mutató a tavalyi 3,5 százalék után idén 3,3 százalék közelébe kerülhet, azaz még feszesebbé válhat a magyar munkaerőpiac. A bérek tavaly 11 százalékkal nőhettek a bérmegállapodás, a minimálbérek és a garantált bérminimum 8 százalékos növelése, valamint az egyre fokozottabb szakemberhiány miatt, amit idén mintegy 9 százalékos bruttó bérnövekedés követhet.


Ez a várt 3,4, illetve 3,6 százalékos infláció mellett 2019-ben 7,4 százalék, idén pedig 5,3 százalék közeli reálbér-növekedést eredményezhet, így 2013-tól 2020 végéig már összesen közel 61 százalékkal nőhetnek a nettó reálbérek. Hozzáteszik, jelentős felfelé mutató kockázatot jelent, hogy egyes hiányszakmákban gyorsuló ütemű bérnövekedésre lehet számítani, miközben egyes ágazatokban folyatódik az életpályamodellek bevezetése.
    

A következő években az alacsony költségvetési hiány, valamint a nominális GDP 6,5-9 százalékos növekedése miatt az államadósság GDP-arányos mértéke gyorsabb ütemben mérséklődhet, így 2019-ben a GDP 67 százaléka, idén 63 százaléka lehet, 2021-ben pedig a 60 százalékos maastrichti küszöb alá süllyedhet.
   

A prognózis a tavaly éves átlagban 325,36 forintos euró/forint árfolyam után idén 331,90 forintos, jövőre 331,70 forintos árfolyammal számol. A forint tavaly ősz óta érdemben talajt vesztett, alapvetően a globális kockázatkerülés növekedése, a régió legnegatívabb reálkamata és az inflációs kockázatok erősödése miatt, majd a decemberi korrekciót követően januárban ismét elindult a lejtőn és a 337-es euróval szemben történelmi mélypont közelébe esett.


A helyzet a MNB-től egyre fokozottabb odafigyelést igényelhet, ahogy január második felében a devizaswaptender eredmény nélküli lezárása is jelzés lehetett a forint piacán, amire a hazai deviza két forintos erősödéssel reagált - mutat rá elemzésében a Takarékbank.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com