Meghosszabbították a gazdálkodóknak az egységes kérelem benyújtási határidejét

Meghosszabbították a gazdálkodóknak az egységes kérelem benyújtási határidejét, akik így egy héttel tovább, május 22-ig nyújthatják be szankciómentesen a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztés Hivatalhoz (MVH) az idei kérelmeiket - mondta Gyuricza Csaba, az MVH elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

MVH logóHozzátette: az egységes kérelmeket eredetileg május 15-ig lehetett volna szankciómentesen beadni az MVH-nak, de azért, hogy a gazdálkodók számára az új rendszer alkalmazása ne okozzon gondot, meghosszabbították a határidőt. Erre az uniós szabályozás is lehetőséget ad, mivel az EU legfeljebb egyhónapos időtartamra lehetővé teszi az eredeti határidő meghosszabbítását.

Az elnök közölte: május 12-ig a múlt évihez hasonló területre, és a tavalyihoz hasonló számban igényeltek a gazdák támogatást.

A múlt évben az említett időpontig mintegy 4,3 millió hektárra, míg az idén mintegy 4,5 millió hektárra igényelt támogatást 149 ezer, illetve 154 ezer gazdálkodó, azaz ennyi kérelmet nyújtottak be, illetve volt kitöltés alatt - mondta az MVH elnöke.

Elmondta azt is, mivel a beadási határidő módosul, a kérelmek szankciómentes módosításának a határideje is megváltozik június 15-re. Hozzátette, ha valaki nem tartja be a határidőket, elvonásra számíthat: a támogatás naponta 1 százalékkal csökken.

Az elnök közölte: az új struktúra 35 jogcímen teszi lehetővé a támogatás igénylését. A hivatal ezért azt tervezi, hogy visszajelez a gazdáknak május 15-től, s összefoglalja számukra, hogy milyen feltételeket kell teljesíteniük a támogatáshoz az általuk már igényelt jogcímek esetében azért, hogy az esetleges hiányosságokat még szankciómentesen pótolhassák.

Gyuricza Csaba az MTI kérdésére elmondta: a múlt évben összesen mintegy 180 ezer kérelem érkezett az MVH-hoz, az idén mintegy 170 ezer kérelem beérkezésére számítanak. A támogatási összeg 2015-ben mintegy 420 milliárd forintot tesz ki összességében. Ennek mintegy a felét, 210 milliárd forintot még várhatóan az idén megkapják a gazdálkodók.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke arról beszélt, hogy az egységes támogatási kérelmek benyújtásának zökkenőnetessé tételében nagy szerepük van a falugazdászoknak.

Az eddig beadott kérelmek közül mintegy 120 ezer kitöltésében nyújtottak segítséget. Annak érdekében, hogy ezt a feladatot el tudják végezni, a falugazdász-hálózat létszámát 50 fővel megerősítették - mondta a NAK elnöke.

Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára felhívta a figyelmet, hogy a mezőgazdasági kistermelők 500-1250 eurós éves átalánytámogatására augusztus 15-ig lehet bejelentkezni, ez az időpont nem változik.

Újságírói kérdésre az államtitkár közölte: várhatóan az igénylők mintegy 50 százaléka ezt a támogatási formát választja majd az előrejelzések szerint.

Hangsúlyozta: a támogatási előlegre - ahogy ezt a gazdák már megszokták - ez év október 16-tól számíthatnak.
Hozzátette: az egységes kérelem benyújtásához szükséges minősített vetőmagigazolások benyújtásán könnyítettek a NAK és a zöldségtermelők kérésére.

Emellett a Baromfi Termék Tanács (BTT) kérésére a tavalyi negyedik negyedéves állatjóléti támogatás 2,7 milliárd forintos kifizetését szintén meggyorsítják. Így lehetőség nyílik a támogatás jövő heti kifizetésére - mondta az államtitkár.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com