Megindult a közösségi infrastruktúra-fejlesztés Tokaj-Hegyalján

Három közösségi borászati feldolgozóüzem épül Tokaj-Hegyalján, és rövidesen elindulnak a borvidék közösségi beszerzési, illetve marketing programjai is. Tokaj-Hegyalja fejlődésének három kulcsfontosságú kritériuma van: a stabil termelési struktúra, a jó minőségű bor és a hatékony marketing - mondta el az MTI-nek Kalocsai László, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának alelnöke, a Dereszla Pincészet birtokigazgatója. A szakember szerint megértek a 2013-ban elindult Tokaj Borvidék Nemzeti Program első eredményei: a héten elkészültek a közösségi infrastruktúra-fejlesztés alapelemének számító három borászati feldolgozóüzem tervei, és elindul a közbeszerzési eljárás a kivitelezésre, majd a hegyközség reményei szerint 2017 márciusában az építkezés is.

Mint hozzátette, a cél az, hogy 2017-2018 fordulójára elkészüljenek az üzemek. Ezek szerepe az lesz, hogy segítséget nyújtsanak a borkészítéshez azoknak a szőlőtermesztőknek, akiknek eddig nem volt meg a szükséges tudásuk vagy technológiai hátterük. A kistermelők a szüret után bevihetik a szőlőjüket a borászati feldolgozókba, ahol 21. századi technológia és olyan szakmai tudás fogadja őket, amely segít a kor követelményeinek megfelelő, ugyanakkor egyedi borok elkészítésében - közölte Kalocsai László.

Elmondása szerint a feldolgozók lefedik majd az egész borvidéket: északkeleten Hercegkúton, a nyugati oldalon Tállyán, a központi részen pedig Bodrogkisfaludon épül egy-egy üzem; a tervek szerint a 2018-as szüretet már ezekben dolgozhatják fel a kistermelők.

Kalocsai László hozzátette, a közösségi infrastruktúra-fejlesztésnek van néhány nem építkezéshez kötött eleme is. Üzembe állítanak például egy mobil palackozót és címkézőt is, amely a tervek szerint helyben tud segítséget nyújtani a kistermelőknek, akár már a 2016-os borok lepalackozásában.

További infrastrukturális beruházásokra is születtek már tervek - árulta el a hegyközségi tanács alelnöke, aki szerint nagyon fontos, hogy a borvidék minél több jövedelmet legyen képes megtermelni. Ebben segíthet, ha a borászati melléktermékeket - például a szőlőmagot vagy a törkölyt - is helyben tudják feldolgozni, ezért egy olyan üzem létrehozásával számolnak, amely a teljes borvidék borászati melléktermékeit képes feldolgozni.

Kalocsai László beszámolója szerint a borvidéki stratégia fontos eleme a közösségi beszerzés is, amelyet már 2017 januárjában szeretnének elindítani: ha a helyi termelők a növényvédő szerektől a palackon át a kartonig közösen tudják beszerezni a borászati felszereléseket, az összesen évi félmilliárd forintos megtakarítást is jelenthet számukra - jegyezte meg.

Rendkívül fontos Tokaj-Hegyalja "humán hátterének" javítása, ehhez a fiatalokat a borvidéken kell tartani, sőt lehetőleg odavonzani. Ehhez kapcsolódik a tokaji életpálya program, amelynek keretében fenntartható családi birtokok létrehozásához nyújtanak segítséget - mondta el. A szakember kiemelte: a legnagyobb segítség, ha a kistermelők állami szőlőültetvényt kaphatnak használatba, emellé pedig olyan szakmai tudást, amellyel magas minőségű bort képesek megtermelni.

Ennek érdekében a tervek szerint egy állami földalap jönne létre, amely mintegy ezer hektárt kezelne, egységes ültetvényszerkezetben. Egy-egy családi vállalkozás tízhektáros területet kaphatna művelésre, a rendszer mögött pedig stabil felvásárlói bázis állna a jelenleg is működő állami integrátor - a Grand Tokaj Zrt. - és a nagyobb magángazdaságok bevonásával.

Tokaj-Hegyalja 11 ezer hektárjából jelenleg mintegy 5500 hektár a termőterület, ez reálisan 1500-2000 hektárral növelhető lenne. Ez azért is fontos, mert a tapasztalatok szerint egy hektár szőlő egy ember megélhetését biztosítja, így minden művelésbe vont hektár egy-egy újabb munkahelyet is jelent - fejtette ki a hegyközségi tanács alelnöke.

Kalocsai László hozzáfűzte: háromosztatú termelési struktúra kialakítása a cél, amelyben mindenkinek megvan a saját szerepe. Az integrátoré az, hogy a borvidék stabil bázisaként működjön, meghatározza alulról az árakat és a minőséget is. Fontos azonban, hogy az alapminőség is az erős közepes szinttől induljon, amire lehet majd építkezni - hangsúlyozta, hozzátéve: az integrátornak egyfajta "puffer szerepet" is be kell töltenie, és levezetnie a különböző gazdasági vagy meteorológiai hatásokból adódó következményeket.

Kalocsai László elmondása szerint a következő szint a középbirtokrendszer: ez döntő részben már kialakult Tokaj-Hegyalján, a technológia és a világszínvonalú tudás mellé azonban részben még hiányzik a piac. A harmadik láb a családi birtokrendszer kialakítása; ez még eléggé kezdetleges szinten áll, pedig a legválságállóbb, legszínesebb arca lehet majd a borvidéknek - vélekedett.

A stratégia fontos eleme a Tokaji Közösségi Marketing Program, ennek most zajlik a kidolgozása. Nagyszerű példák léteznek arra, hogyan lehetett egy-egy a világpiacon ismeretlen fajtából, régióból sikert kovácsolni. A cél az, hogy ezekből tanulva, de a magyar sajátosságokat is figyelembe véve az egész világon kialakuljon egy erős tokaji márka - mondta el Kalocsai László.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com