Megkezdődött a szüret a Dél-Balatonon

A legkorábbi érésű szőlőfajta, a Csabagyöngye szedésével szerdán megkezdődött az idei szüret a Dél-Balatonon - mondta a Varga Pincészet Kft. pincevezetője a Somogy vármegyei Ordacsehiben.Takács György beszámolt arról, hogy a balatonboglári borvidékhez tartozó településen szüretelt hibrid szőlőfajtából készülő könnyed, gyümölcsös félszáraz bor várhatóan szeptember elején kerül a boltokba.

Megjegyezte, a Csabagyöngye úgynevezett nulla érlelésű bor, vagyis a lehető leghamarabb palackozzák, hogy a frissességét megőrizzék. Ordacsehi és környéke a Csabagyöngye legnagyobb termőterülete, innen a Varga Pincészet idén mintegy 30 ezer kilogramm Csabagyöngyét vásárol, amelyből 30 ezer palack bort készít a badacsonyörsi központjában - jegyezte meg a pincevezető a Balaton Agrár Zrt.

4 hektáros Csabagyöngye-ültetvényén.

Takács György az idei Csabagyöngye-szüret időpontjáról szólva megjegyezte: az a harmadik legkorábbi a cég történetében, a termés mennyisége és minősége is jó. A szakember a többi fajtát érintően azt mondta, "nagyon szépen indult idén a vegetációs időszak", a szőlő fejlődésével teljes mértékben elégedettek voltak, de a csapadék főleg júniusban kevésnek bizonyult, ez észrevehető az ültetvényeken, főleg a késői érésű fajtákon.

Az elmúlt egy hétben azonban viszonylag nagyobb mennyiségű csapadék hullott a Balatonnál, ez kedvező volt a szőlőnek, ráadásul az alacsony hőmérsékletű éjszakák előnyösek az aromák szempontjából, így azt várja, hogy az idei évjárat a tavalyinál jobb, aromákban gazdagabb lesz - közölte. Tavaszi József, a Balaton Agrár Zrt. elnök-igazgatója azt mondta, a cégnek a szőlőágazat az árbevétel 10-12 százalékát jelenti.

A saját tulajdonú szőlőültetvényük 150 hektár, emellett 80 hektár integrált területen nyújtanak szolgáltatásokat, és hasonló nagyságú területről szőlőt vásárolnak. Borászati üzemükben tavaly 2 ezer tonna szőlőt dolgoztak fel, így a szőlő mint gyümölcs mellett mustot és bort is értékesítenek.

A Varga Pincészet Kft. az MTI megkeresésére közölte, hogy a pincészet 159 embert foglalkoztat, 146 hektáron gazdálkodik, ebből 106 a Balaton környékén, 40 Eger térségében található.

A cég 40 szőlőfajtával foglalkozik, két telephelyén évjárattól függően évente 150-200 ezer mázsa szőlőt dolgoznak fel, 0,75 literes palackban számolva mintegy 13 millió palack bort forgalmaznak, ennek 95 százalékát belföldre értékesítik, legnagyobb exportpiacuk Szlovákia.

A társaság 2023-ban 7,2 milliárd forint árbevételt és 186 millió forint nyereséget, 2024-ben 7,1 milliárd forint árbevétel után 185 millió forint nyereséget ért el, az idei terv 6,5 milliárd forint árbevétel és 150 millió forint nyereség. Fejlesztési elképzeléseikről azt közölték, hogy palackozóba bálabontót, valamint bálázó gépeket, borászati gépeket vásárolnának, emellett tervben van egy raktár és napelempark építése is, a forrásokra pályáztak, az elbírálás folyamatban van.

A Varga Pincészet a borfogyasztási szokásokkal összefüggésben arról tájékoztatott, hogy a vörösbor divatja elmúlt, a rozéfogyasztás is jelentős mértékben csökkenő tendenciát mutat, viszont egyre népszerűbbek a friss, gyümölcsös reduktív borok.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com