MEKH: folyamatosan csökkennek a lakosság rezsitartozásai

Kiemelik: a rezsicsökkentés hatásaként mind a földgáz, mind a villamos energia, mind pedig a távhő ágazatban a hátralékosok számának és a tartozások összegének csökkenő tendenciája figyelhető meg.

A rezsicsökkentés első üteme, vagyis 2013 óta a földgázszámlájuk kiegyenlítésével késésben lévő hátralékosok száma több mint 300 ezerrel, az összes tartozás pedig közel 20 milliárd forinttal csökkent. A lakossági villamosenergia-fogyasztók esetében 2013 óta a hátralékos fogyasztók száma több mint 260 ezerrel, a be nem fizetett összeg 12,5 milliárd forinttal lett kevesebb. A távhőszolgáltatást igénybe vevők körében a későn fizetők száma 2013 óta több mint 20 ezerrel, a tartozások összege pedig közel 3 milliárd forinttal mérséklődött.

    

A MEKH közleménye szerint a nemzetközi energiaárak összehasonlításakor az augusztusi adatokból kiderül, hogy Magyarország továbbra is azon országok közé tartozik, ahol a fogyasztók megfizethető áron jutnak energiához. Rámutatnak: a lakossági fogyasztók esetében a földgáz átlagárát tekintve (3,33 eurócent/kWh) Budapest az Európai Unióban a második legolcsóbb főváros Bukarest után.

Villamos energia tekintetében Budapesten a lakossági átlagár 2017 augusztusában 12,19 eurócent volt kilowattóránként, amely az európai uniós fővárosok között az ötödik legalacsonyabb árat jelenti - közölte a MEKH az MTI-vel.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com