MNB: az államháztartás hiánya 2,4 százalék lehet az idén

Az államháztartás uniós módszertan szerinti, GDP-arányos hiánya 2015-ben 2,4 százalék lehet, jövőre pedig 2,2 százalékos deficittel számol a Magyar Nemzeti Bank (MNB) - derül ki a csütörtökön közzétett friss inflációs jelentésből.

MNB_logo_emblema_arany_hunA jegybank a decemberi előrejelzéshez képest idei hiányprognózisán nem változtatott, 2016-ra azonban előző jelentésében még 1,9 százalékos hiányt várt.

Az inflációs jelentésből kiderül, hogy 2014-ben az eredményszemléletű deficit a GDP 2,3-2,4 százaléka lehetett a rendelkezésre álló adatok szerint, ami a GDP 0,1-0,2 százalékával kedvezőbb a decemberi inflációs jelentésben közöltnél.

Az MNB várakozásai szerint az idén is folytatódik a magyar gazdaság dinamikus bővülése, amelyhez a külső és belső kereslet egyaránt hozzájárul. GDP-növekedési előrejelzését az előző inflációs jelentéshez képest felfelé korrigálta az MNB: idénre 3,2 százalékos bővülést vár (a korábbi 2,3 százalékkal szemben), 2016-ra pedig 2,5 százalékos növekedést jelez előre (tavaly év végén 2,1 százalékot vártak.

Az MNB inflációs prognózisait idénre és 2016-ra vonatkozóan is lefelé módosította decemberhez képest: 2015-re a korábban várt 0,9 százalékos drágulással szemben a fogyasztói árak szinten maradását jelzi előre, 2016-ra pedig 2,6 százalékos inflációt vár, a korábbi 2,9 százalékkal szemben.

A jelentésben a jegybank kiemeli: az infláció a következő negyedévekben is alacsony maradhat, amely elsősorban a nyersanyagárak rendkívül mérsékelt alakulásához köthető.

A decemberi helyzetértékeléshez képest erősödtek a lefelé mutató inflációs kockázatok - jegyzi meg az MNB.

A fogyasztóiár-index csak az előrejelzési horizont végén kerülhet a középtávú cél közelébe, a költségsokkok első körös hatásának kifutása után. A maginfláció a lakossági fogyasztás és a bérdinamika élénkülésével párhuzamosan fokozatosan emelkedik a következő negyedévekben: az idén 1,6, jövőre pedig 3 százalék lehet.

Palotai Dániel, az MNB ügyvezető igazgatója a kedden bejelentett, plusz-mínusz egy százalékpontos inflációs tolerancia sáv bevezetésével kapcsolatban kifejtette: eddig pontcélja volt az MNB-nek, miközben a legtöbb inflációkövető országnál tolenranciasáv van, így az MNB is egy ex ante plusz-mínusz egy százalékpontos toleranciasávot vezetett be.

Kiemelte ugyanakkor, hogy ez nem jelenti a 3 százalékos cél tartásától való elkötelezettség gyengülését, de - különösen rövid távon - bizonyos rugalmasságot biztosít.

Virág Barnabás, az MNB igazgatója hozzáfűzte: a tolerancia sáv bevezetését az indokolta, hogy Magyarország kis nyitott gazdaság, ahol erőteljes költségsokkok mozgatják az inflációt - például világpiaci nyersanyagárak változása, hatósági árintézkedések - és az utóbbi 14 év azt bizonyította, hogy ezek a kínálati típusú sokkok jellemzően nemcsak rövidtávon befolyásolták az inflációt, hanem a monetáris politika időhorizontján is rendre hatással voltak az áralakulásra.

A jegybank célja a tolerancia sáv kijelölésével az volt, hogy tartós kínálati sokkok esetén se legyen indokolatlanul erős volatilitás az alapkamat meghatározásában.

Palotai Dániel elmondta, nincs kamatcélja a jegybanknak, az óvatos kamatcsökkentés pedig addig folytatódat, amíg a középtávú inflációs cél elérését támogatja. Az ügyvezető igazgató szerint ennek értelmében további kamatcsökkentő lépések következhetnek, de ezek konkrét mértékéről még nem döntött a monetáris tanács.

Az inflációs jelentésben idei beruházási előrejelzését jelentősen felfelé korrigálta a jegybank: a bruttó állóeszköz-felhalmozásban decemberben még 1,8 százalékos bővülést várt, amit 5,2 százalékra emelt.

A jelentés szerint a nemzetgazdasági beruházások a kiugróan magas 2014-es növekedés után tovább bővülhetnek. A beruházási ráta stabilan 20 százalék fölött alakul, ugyanakkor a magánberuházások aránya nőhet a beruházásokon belül. A vállalati beruházások fokozatos élénkülését a konjunktúra erősödésén kívül a növekedési hitelprogram (nhp) kiterjesztése is támogatja - vélekedik az MNB.

A jegybank a vállalati hitelállomány jelentős bővülésére számít idén és jövőre is, amihez az nhp kiterjesztésén túl a bankadó fokozatos csökkentése is hozzájárulhat.

Az inflációs előrejelzés szerint a magyar gazdaság külső finanszírozási képessége a következő években is jelentős maradhat: 2015-ben a külkereskedelmi egyenleg várható javulása miatt még enyhén emelkedhet is, míg 2016-ban az EU-transzferek várható visszaesése miatt a 2013-2014-ben jellemző, a GDP 8 százalékát kitevő szintre mérséklődhet.

A külkereskedelem többlete a gáztározó feltöltés és a jelentős beruházás-növekedés miatt 2014-ben várhatóan csak átmenetileg csökkent kisebb mértékben, és 2015-16 során az olajárak mérsékelt szintjének és a külső kereslet élénkülésének következtében újra növekedést mutathat.

Az EU-tól kapott transzferek nagysága 2016-ban nagyobb mértékben csökkenhet az MNB szerint. A jövedelemegyenleg hiánya – ellentétes folyamatok eredőjeként - a GDP 4 százaléka körül stabilizálódhat.

Az adósságpályával kapcsolatban az MNB kifejti: idén év végére 76 százalék alá süllyedhet az adósságráta és 2016-ban megközelítheti a 74 százalékot. Hozzáfűzik: a kedvező adósságdinamikát elsősorban a várható gazdasági növekedés, a fegyelmezett költségvetési politika és a mérsékelt hozamkörnyezet támogathatja.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com