MNB: az élelmiszerek és az iparcikkek fékezték a júniusi inflációt

Júniusban ötödik hónapja folytatódott az infláció lassulása. Az előző hónaphoz képest az infláció 1,4 százalékponttal, 20,1 százalékra lassult; a lassulást szinte teljes egészében az élelmiszerek (0,9 százalékpont) és az iparcikkek (0,4 százalékpont) okozták - állapította meg a júniusi inflációs adatot értékelve pénteken a Magyar Nemzeti Bank (MNB).A jegybank kiemelte, az előző hónaphoz képest az éves maginfláció 2,0 százalékponttal 20,8 százalékosra mérséklődött.

A maginfláció csökkenéséhez mindegyik termékfőcsoport hozzájárult.
 

Az élelmiszerek inflációja hatodik hónapja lassul, így júniusban 29,3 százalék volt. A termékkörön belül mind a feldolgozott, mind a feldolgozatlan élelmiszerek éves árindexe jelentősen mérséklődött. Az élelmiszerinfláció lassulását elsősorban a tej és tejtermékek, valamint a kenyér és pékáruk árainak alakulása magyarázta. Az MNB megjegyezte azt is, hogy májushoz képest a feldolgozatlan élelmiszerek árai 1,3 százalékkal, a feldolgozott élelmiszerek árai pedig 0,6 százalékkal csökkentek.
    

Az iparcikkek éves inflációja 15,7 százalékra csökkent. A termékcsoport árai 0,5 százalékkal emelkedtek az előző hónaphoz képest. A nem tartós iparcikkek árai emelkedtek, amit a tartós iparcikkek árának csökkenése csak részben ellensúlyozott. A tartós iparcikkek árcsökkenéséhez legnagyobb mértékben a használt autók árcsökkenése járult hozzá.
    

A piaci szolgáltatások árai havi összevetésben a korábbi hónapokhoz képest lassuló ütemben, 0,6 százalékkal nőttek, az éves index - 2021. júliusa óta első alkalommal -csökkent, és 18,4 százalékos volt júniusban. Az MNB elemzése kitért arra is, hogy a szabályozott árú termékek és szolgáltatások árai májushoz képest 0,3 százalékkal csökkentek. A vezetékes gáz árának csökkenése változatlanul arra volt visszavezethető, hogy a lakossági szereplők alkalmazkodásának és a kedvező időjárásnak köszönhetően a fogyasztók nagyobb hányadának fogyasztása esett az alacsonyabb hatósági ár mennyiségi korlátja alá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com