MNB: nem közvetítheti a Quantis Consulting a szlovákiai Novis biztosításait

Ideiglenesen felfüggesztette a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a szlovákiai székhelyű Novis biztosító biztosítási alapú befektetési termékeinek a Quantis Consulting biztosításközvetítő általi értékesítését.A jegybank hétfői közleménye szerint a felfüggesztés az összeférhetetlenséggel és az ösztönzőkkel kapcsolatos szabályoknak való dokumentált megfelelésig, de legkésőbb a biztosításközvetítőnél zajló célvizsgálat lezárultáig tart.

    
Az MNB felidézte, hogy 2017 májusában már hozott elmarasztaló intézkedést a Quantis Consultinggal szemben. A társaságra 52,5 millió forint bírságot is kiszabtak, egyebek mellett az egyes életbiztosítási ügyfélszerződések megszüntetését és újak megkötését célzó jogsértő közvetítői gyakorlata, illetve az ügyfeleknek nyújtott elégtelen szakmai tájékoztatása miatt.
    

Tavaly júliusban a jegybank ideiglenesen felfüggesztette a Novis biztosító több, Magyarországon terjesztett, befektetési egységekhez kötött élet-, illetve nyugdíjbiztosítási termékének értékesítését. A felfüggesztés legkésőbb a biztosítónál szintén folyamatban lévő célvizsgálat lezárultáig, vagy ezt megelőzően addig marad érvényben, amíg a Novis termékértékesítési dokumentumaiban pontos és közérthető tájékoztatást nem ad a biztosítások kapcsán az ügyfél által befizetett tőke megőrzésére, illetve hozamra vonatkozó vállalása tényleges tartalmáról.
    

A hétfőn közzétett végzés a korábban felfüggesztett termékek mellett az azóta bevezetett és közvetített valamennyi Novis terméket érinti - tette hozzá az MNB.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com