Félidejénél tart a november 2-án kezdődött év végi kgfb-kampány: az Insura.hu adatai szerint az első két hétben a személygépkocsival rendelkező ügyfelek 34 ezer forintos átlagdíjon kötöttek új szerződést, ami csupán néhány százalékkal tér el az egy évvel korábban mért 32 800 forintos szinttől.
Az Insura.hu adatai szerint az első negyedévben megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 210 200 forint volt a személygépkocsikra, 1,5 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban.
Az Insura.hu biztosításközvetítő várakozása szerint a tavalyinál is több, mintegy 350 ezer lakásbiztosítási szerződést cserélhetnek le az ügyfelek az idei márciusi kampány során, emellett nagyságrendileg ugyanennyi szerződés megújítására kerülhet sor kedvezőbb biztosítási feltételek mellett.
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly, csak 1,7 százalékkal több az előző évi 204 900 forintos átlagdíjhoz képest - közölte az Insura.hu biztosításközvetítő saját adatai alapján hétfőn az MTI-vel.
Már csak néhány napja maradt a döntésre több mint 400 ezer személyautó üzemben tartójának, hogy lecseréli-e év végi évfordulós kötelező biztosítását - hívta fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő.
A nyár első két hónapjában 716 forint volt a megkötött utasbiztosítások átlagdíja, 7,6 százalékkal magasabb, mint az előző év hasonló időszakában - derült ki az Insura.hu biztosításközvetítő társaság legfrissebb adataiból.
Ideiglenesen felfüggesztette a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a szlovákiai székhelyű Novis biztosító biztosítási alapú befektetési termékeinek a Quantis Consulting biztosításközvetítő általi értékesítését.
